Határhelyzetek – Eger volt a Szabadkai Egyházmegye idei kerékpártúrájának központja

Idén a központ Eger volt, ahonnan csillagtúra-szerűen látogatták meg a résztvevők a környék nevezetességeit. Az egy hét alatt többek között Mezőkövesdre, Szilvásváradra, Egerszalókra, Bükkzsércre, valamint a Szalajka- és a Szépasszony-völgybe jutottak el. A hét közepén pihenőnapot is tartottak, amikor gyalogosan szétnéztek Egerben, megtekintették a püspöki palotát, és felkeresték a helyi fürdőt is.

A túra idei témájául Ferenc pápa Krisztus él kezdetű apostoli buzdítását választották, ezzel is kifejezve, hogy egységben szeretnének lenni a Szentatyával, és fontos számukra az az út, amelyet a pápa jelöl ki a katolikus fiatalok számára.

Sáfrány Dávid atya és Balcsák Szilárd atya, a túra főszervezői kiemelték, hogy azért esett Heves megye székhelyére a választásuk, mert ott szolgál az egyik vajdasági származású szalézi nővér, Tóth Ugyonka Helga, így rajta keresztül szállást kaptak a szaléziaknál.

A 22 fős katolikus csoport július 3-án indult el biciklivel a szabadkai Kisboldogasszony-plébánia elől. Néhányan közülük csak Horgosig tekertek el, ahol Krinovszki Andrea pszichológus tartott motivációs előadást a kerékpáros zarándokoknak. Ezután a csoport nagyrésze tovább biciklizett Szegedre, ahol az alsóvárosi ferences szerzeteseknél szálltak meg. Július 4-én, hétfőn a kerékpárokat egy kisbusszal szállították el Egerig, a résztvevők pedig tömegközlekedési eszközzel jutottak el az érseki városba.

„Én a túra során fizikailag nem éltem meg nehézséget, hiszen lassan egy éve futok rendszeresen – mondta Balcsák Szilárd atya. – Így elsősorban a lelki élményre tudtam figyelni, a gyönyörű látványra ott, a hegyek között, valamint a tiszta és friss levegőre. Számomra inkább a szellemi oldala volt kihívás a túrának, ezen a téren feszegettem a határaimat. Szervezőként minden apróságra oda kellett figyelni. Valaki éhes, valaki fáradt, valakinek elege van, valaki éppen hisztis, vagy túlságosan is örömteli… Figyelnem kellett, hogyan tudom mindezt kiegyensúlyozni. Továbbá az is kihívás volt számomra, hogy voltak középiskolások és egyetemisták, illetve néhány 30-40 év körüli fiatal is, őket a korukból adódó fizikai különbségek ellenére is egységben kellett tartani.”

A legtöbb résztvevőnek, így Kasza Tímeának is a hegyi emelkedők voltak a legnehezebbek. „Hogyha Szabadkán és környékén biciklizünk, sima terepen tesszük, ahhoz vagyunk hozzászokva. De érződött mindenkin, hogy nemcsak a távot, hanem az emelkedőket is teljesíteni akarja. Szinte az utolsó cseppig kihasználtuk az erőnket, és tekertünk, ameddig csak bírtunk. És utána élveztük azt, amikor lejtő jött, és lehetett hasítani lefelé. A táj viszont gyönyörű volt! Számomra az egyik legszebb a Szalajka-völgy volt. De a Mezőkövesd felé vezető új bicikliutat is kiemelném, az minden szempontból ideális volt: jól lehetett rajta haladni, a táj gyönyörű volt a hegyekkel és a mezőkkel a háttérben. A túrák alatt igaz, hogy fizikailag kicsit lemerültünk, de lelkileg maximálisan feltöltődtünk.”

A napi 70-80 kilométernyi biciklizés mellett a túrázóknak volt lehetőségük rózsafüzért vagy zsolozsmát imádkozni, szentírási részeken elmélkedni, illetve a szalézi nővérek kápolnájában szentmisét ünnepelni. Szilárd atya kiemelte, hogy még a legextrémebb helyzetben és a legnehezebb pillanatban sem ellenkeztek a résztvevők, hogy félreállva imádkozzanak, így is tanúságot téve hitükről.

Ha biciklire száll az ember, számít rá, hogy bármelyik pillanatban akár defektet is kaphat. De a túrázók még az ilyen helyzetekben is felfedezték Isten jelenlétét. „Összességében van egy kép bennem erről a néhány napról: az Isten gondviselésének a képe – fogalmazott Sáfrány Dávid atya. – Ez megmutatkozott már az odaútban, de abban is, ahogy alakultak a programok, ahogy minden apró részlet a helyére került. Rögtön a túra elején egymás után jelentkeztek a defektek, de ebben is meg tudtam élni az Isten gondviselését. Volt, hogy biciklit is kellett cserélni, s később, amikor javítottam a defektet, akkor vettem észre, hogyan volt ott jelen az Isten. A lecserélt biciklinek az egyik fékje nem volt jól beállítva, és ha nem kap az a bicikli defektet, akkor a hegyről lefele nagyon könnyen egy nagy esés lett volna az eredmény. Láttam, Isten még egy defekten keresztül is megmutatta, hogy hogyan gondoskodik rólunk, és hogy hogyan óvja meg az életünket.”

A kerékpártúra július 8-án ért véget. A csapat a délelőtti órákban még elkarikázott az egerszalóki sódombokig, majd délután indultak haza. A Szeged és Szabadka közötti közel 50 kilométeres távot az éjszaka során tették meg, majd hajnalra érkeztek meg a bácskai nagyvárosba.

Kókai Orsolya elmondta: „Ami a túra során engem mindig hihetetlenül megerősített, az a többi fiatal mély és élő hite. Így, pár hét elmúltával is csak azt mondhatom, hogy ennek a megerősítésnek csak a pozitív következményeit tapasztaltam meg, és igazán remélem, hogy ez még sokáig kitart. A másik, amit még kiemelnék, hogy az atyák – három is volt – felhívták a figyelmünket, hogy ingyen szeressünk, csak magáért a szeretetért, és majd látni fogjuk, ahogy lángol a lelkünk, a szívünk a szeretettől. Ezt egy esti szentmisén tényleg meg is tapasztaltam.”

A „Határhelyzetek” kerékpártúra már a kezdetektől egyfajta felkészítője az általános és középiskolásokat megszólító Jézus Barát Gyalogtúra csoportvezetőinek. A kerékpártúra jövő évi lehetséges helyszínei között szerepel Esztergom is.

Szöveg és fotó: Berec Judit 

Magyar Kurír