Hétköznapi formát ölt a mennyei valóság – Párbeszédben Jézussal a dési FITT-en is

Külhoni – 2020. március 13., péntek | 9:01

Több mint száznegyven erdélyi és más országból érkezett magyar fiatal gyűlt össze március 6. és 8. között a Kolozs megyei Désen a Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozón, a FITT-en. A program központi témája az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus volt. Csiki Eszter személyes hangvételű beszámolóját adjuk közre.

„Nap nap után közénk jön” – Assisi Szent Ferenc gondolatának jegyében telt a találkozó. A lendületes, a 15 évesektől a 38 éves korosztályig mindenkinek szóló programok által megtapasztalhattuk, hogy ha együtt örülünk, imádkozunk, s mindannyiunk a maga módján kinyitja a szívét, Jézus közénk jön.

Őt igyekeztünk közelebb engedni magunkhoz, vele párbeszédbe lépni. Ezt különféle módokon élhettük meg: inspiráló tanítások, szentmisék, bűnbánati liturgia, zsolozsmázás, valamint az Eucharisztia útja elnevezésű interaktív imaséta, illetve a dévai Szent Ferenc Alapítvány színjátszó csapatának köszönhetően Assisi Szent Ferenc életét bemutató zenés színmű által is.

A találkozó üzenetét a himnuszában is tetten érhettük: idén az Eucharist zenekarnak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján feldolgozott, Győzelemről című száma lett a FITT kedvenc dala.

Személyes meggyőződésem, hogy a szeretet aranykorát éljük, ha nem zárkózunk el a csodálatos Oltáriszentség elől. Ha befogadjuk azt az erőt jelentő diadalmas egységet, amit csak a vele való találkozás tud adni. Önmagunkkal és egymással kiengesztelődve máris könnyebb egy újabb lépés megtétele. Ahogy a dévai fiatalok éneke is zengett a színpadon: „menjünk, menjünk, sok láb sokra megy”.

A hétvége során talán egy kicsit mindannyian Jézus misszionáriusai lettünk egy mosolyban, egy kézfogásban, egy ölelésben, vagy egy vállveregető, lélekkísérő, viccelődő beszélgetésben. Úgy gondolom, Jézus is ezt teszi, amikor az oltáron közénk jön: hétköznapi formát ölt a mennyei valóság.

Az idei FITT-ről elviszem a hétköznapjaimba a következő üzenetet: észrevenni, ha valahol szükség van rám, bátorságra lelni, amikor talán egyszerűbb lenne félve „elbújni a sarokban”; Jézussal maradni, amikor könnyebb lenne hátat fordítani neki.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Suciu Dorottya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria