Hétköznapi hősök Nagyváradon – Akik mások segítésével töltötték az egész vakációt

Külhoni – 2018. szeptember 19., szerda | 13:42

A vakáció nem minden diáknak szólt a felhőtlen szórakozásról. Voltak, akik munkát vállaltak, hogy pénzt gyűjtsenek táborokra, kirándulásokra vagy tandíjuk fedezésére, de voltak olyanok is – bár jóval kevesebben –, akik nem fizetségért dolgoztak... Szombati-Gille Tamás írását közöljük, szerkesztve.

A nagyváradi karitász különböző intézményeiben számos fiatal önkéntes fordult meg a nyár folyamán, ami nagyon fontos, mert egy segélyszervezetnél mindig elkél a segítség. A diákok kertészkedtek, szórólapoztak, segédkeztek a szegénykonyhán és az idősotthonokban. Jelenlétükkel, törődésükkel fényt vittek a gyámolításra szoruló idős emberek életébe. Munkájuk értékes kiegészítését jelentette a karitász alkalmazottai által végzett mindennapi szolgálatnak. 

Némelyik önkéntes néhány napot vagy néhány hetet áldozott szabadidejéből a jótékony tevékenységre, de voltak olyanok is, akik az egész vakáció folyamán bizonyították elkötelezettségüket.

A legkitartóbb önkéntesek közé tartoztak Kiss Bernadett és Antal Gergő, a Nagyváradi Ady Endre Líceum kilencedikes diákjai, akikkel motivációjukról, élményeikről beszélgettünk. A két diák három hónapon át önkénteskedett, a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Idősek Otthonában.

„Nagyon szeretem az idős emberek társaságát, és szeretek foglalkozni velük. Azt is hallottam, hogy majd a jövőben, a munkavállalásnál segít, ha az embernek van önkéntességben szerzett tapasztalata. Tartalmasan akartam eltölteni a nyarat, úgy, hogy ne csak otthon üljek, hanem emberek közt legyek, és tegyek valami jót. Ezért lettem önkéntes” – mondta el Kiss Bernadett, aki hetente több alkalommal Köröstarjánból buszozott Nagyváradra, hogy a karitász idősotthonában önkénteskedjen.

„Az első napon nagyon izgultam. Féltem, hogy nem fogok tudni kommunikálni az öregekkel, mert mikor idejöttem, egyáltalán nem voltam olyan, aki könnyen kezdett beszélgetést másokkal. Az itt töltött idő nagyon sokat segített, hogy könnyebben szocializálódjam. Eleinte félénk voltam, és nehezebben ment, de most már nagyon belejöttem, és megszerettem. Jó volt látni, hogy a bentlakók mennyire örülnek a társaságunknak” – tette hozzá a diáklány.

„Egyáltalán nem érzem úgy, hogy elvesztegettem volna a vakációt. Az önkéntesség mellett is maradt idő a barátokra, sportra, szórakozásra. Nem maradtunk ki semmiből, csak jól be kellett osztani az időt. Sétálni mentünk az idősekkel, akik egyedül már nehezen járnak, vagy tolószékben ülnek. Beszélgettünk velük, különböző programokat találtunk ki, amivel kicsit gazdagítani tudtuk a mindennapjaikat. A tolószékkel nagyon kellett vigyázni a magasságváltozásoknál, illetve az idősotthonban a felhajtókon. Oda kellett figyelni a biztonságukra, hogy ne vigyük túl gyorsan őket, illetve nekik is kényelmes legyen. Volt, amikor filmeket vetítettünk nekik, vagy színeztünk velük. Néhányukat elvittük a városközpontba a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjére” – mondta Antal Gergő, aki atlétikai edzései közt rendszeresen talált időt arra, hogy önkénteskedjen.

Amikor az emlékezetes momentumokról kérdeztük őket, az együtt töltött idő, a beszélgetések és az idősek hálás mosolya mellett az önkéntesek egy szomorúbb eseményt is felidéztek: három hónapos ottlétük alatt az otthonban lakó egyik idős hölgy, aki nagyon a szívükhöz nőtt, eltávozott az élők sorából. Mivel sokat foglalkoztak vele, a fiatalok személyes veszteségüknek érezték, és részt is vettek a temetésén. „Szöllösi nénit nagyon sokszor vittem ki sétálni, és beszélgettünk a parkban. Mindig úgy köszönt el, hogy sok szerencsét az élethez. Utolsó nap is így köszönt el tőlem, és többet már nem találkoztunk” – mesélte Antal Gergő.

Az elengedő szeretet is része a karitászalkalmazottak szolgálatának, az önkéntesek azonban ritkán maradnak az otthonban olyan hosszú ideig ahhoz, hogy ilyesmit megtapasztaljanak.

Az idősgondozás mellett a diákok más területeken is kipróbálhatták magukat. Részt vettek a karitász egyéb szolgáltatásainak népszerűsítésében: szórólapokat készítettek és osztottak a városban, más önkéntesekkel találkoztak, és csapatban is dolgoztak. „Eleinte nagyon féltem attól, hogy az emberek visszautasítóbbak lesznek, de pozitív csalódás ért. Nagyon élveztem, és szívesen vállalok ilyen munkát máskor is” – jegyezte meg Kiss Bernadett.

„Mindenkinek ajánlom az önkénteskedést, mert nagyon jó, élménnyel teli időtöltés. Szerintem az ember magának is jót tesz azzal, ha önkénteskedik. Sokat fejlődik tőle lelkileg” – tette hozzá. A diákok annyira megkedvelték ezt a fajta szolgálatot, hogy megfogadták: ha ritkábban is, de iskolaidőben is el fognak látogatni az idősotthonba.

Forrás: Szombati-Gille Tamás/Nagyváradi Karitász

Fotó: Nagyváradi Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria