Hogy szerethetőbb világban éljünk – Elkezdődött a hittanolimpia Nagyváradon

Külhoni – 2018. április 5., csütörtök | 11:33

Április 3-án megkezdődött a magyar nyelvű római katolikus hittanolimpia Nagyváradon. A 111 résztvevőt és tanáraikat Böcskei László nagyváradi megyéspüspök köszöntötte.

„A hittan nemcsak tudomány, hanem tapasztalat is. Egy szerethetőbb világ tanúi lehetnek azok a fiatalok, akiknek fontos a hit, hitélet és hittan, ami egyben belső nyitás életünkben Isten felé. Akik itt vagytok, már mind győztesek vagytok” – április 3-án délután e gondolatokkal biztatta a diákokat Böcskei László nagyváradi püspök a második magyar nyelvű római katolikus országos hittanolimpia megnyitóján.


A Románia különböző pontjairól érkező, 111 résztvevő diákot és kísérőtanáraikat a házigazda intézmény, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum látta vendégül. A középiskola szinte „hazai pályának” számít, hiszen a fiatalok közül sokan résztvevői a Hivatások nyomában elnevezésű versenynek is. Erre utalva Konrád Katalin igazgató úgy üdvözölte a vendégeket, mint hazaérkezőket.

A háromnapos program A néma Miatyánk című előadással kezdődött, amelyben a szentlászlós diákok versekkel, taizéi énekekkel és népdalokkal színesítették a rendhagyó imádságot.

A verseny országos szakaszát Holló László, a kolozsvári Babeş–Bolyai  Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánhelyettese nyitotta meg hivatalosan.

A diákok április 4-én délelőtt tíz órától mérik össze tudásukat.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Harácsek Klementina

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria