Húsvétvasárnapi tojásosztás Szabadka plébániai közösségeiben

Külhoni – 2019. április 23., kedd | 13:42

Idén ötödik alkalommal rendeztek tojásosztást a vajdasági Szabadka több plébániáján húsvétvasárnap, április 21-én. Az immár hagyománnyá vált esemény lelkes önkéntesek ötletéből született.

Az év folyamán különböző helyekről – tésztagyúró, tortakészítő asszonyoktól – gyűjtötték össze az önkéntesek a kifújt tojásokat, és maguk is igyekeztek a rántotta, sütemény elkészítése során e technikával megőrizni a tojáshéjat, és így gyarapítani a közel 800 darabos készletet. A meleg nyári napokon aztán piros-fehér díszbe öltöztették a tojásokat, egy-egy baráti összejövetel alkalmával; a hosszú téli délutánok során pedig felfűzték, befoltozták az „ékszereket”. Így várták a húsvétot.

Az ünnepen a templomok előtt osztották ki a gondosan kosarakba rendezett festett tojásokat. Sok ember arcára csalt mosolyt a kedves gesztus. A mosoly, a nyitott, várakozó kezek, mind apró visszajelzések, melyek erőt és motivációt adnak arra, hogy évről évre megvalósuljon a húsvétvasárnapi tojásosztás. Hisz örömet szerezni öröm, ami csakis kölcsönösen működik.

Külön köszönet az önkéntes csapatnak a fáradhatatlan munkáért, szervezésért, szétosztásért, valamint a Szent Teréz-székesegyház és a Kisboldogasszony-templom plébánosainak, hogy befogadták a kezdeményezést és biztosították a helyszínt.

Szöveg és fotó: Fiser Annamária, Szabadka

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria