Idén is megünnepelték a Könnyező Szűzanya búcsúját Bacsfa-Szentantalon

Külhoni – 2020. június 23., kedd | 9:00

Bár a koronavírus-járvány miatt a közelmúltig bizonytalan volt, mégiscsak megrendezhették június 21-én a nagy múltra visszatekintő szentantali Mária-búcsút a Felvidéken.

A Szentantali Könnyező Szűz búcsújának 305. évfordulóját ünnepelték a kegytemplom kertjében. A járványügyi előírásokat betartva mintegy négyszázan gyűltek össze ünnepelni és hálát adni az Úrnak és Édesanyjának.

Az eredeti tervek szerint Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke mutatta volna be a legszentebb áldozatot, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel a helyi plébános, Schranko László vezette a szertartást.

A fájdalmas szentolvasó elimádkozása vezette be az ünnepi szentmisét.

„Aranykertben vagyunk. Régen így nevezték Csallóközt sok természeti kincse miatt. A Mátyás királyról szóló, ide kötődő történetek is arról vallanak, hogy e táj vadban, halban gazdag, termőföldje valódi kincs, földi paradicsom, s a király is szívesen vadászott itt. (...) De van itt még nagyobb kincs: a csodatevő Szűz Mária könnyező képe, amelyet az imameghallgatások sorozata tett nevezetessé, olyannyira, hogy a 19. század közepén 25 ezer zarándok látogatta évente ezt az igénytelen ferences kolostort, a valódi gyémánt lelőhelyét” – mutatott rá a plébános.

A szentantali fogadalmi képet, amely a Szűzanyát és a karján ülő gyermek Jézus bájos és mosolygós alakját ábrázolja, a doborgazi Liszkay Márton adományozta 1703-ban a Lippai György és Szelepcsényi György esztergomi érsekek által emeltetett templomnak, miután súlyos testi betegségéből meggyógyult és lelki válságából kilábalt. Az ikont a ferencesek rögtön megkedvelték és a legméltóbb helyre, a szentélybe helyezték.

„A Szűzanya gazdag úrhölgyként jelenik meg e képen, és a Kis Jézus hálókája is igen gazdag, rendkívül csipkés és virágos. A virágok ismét a virágoskertet, a paradicsomot juttatják eszünkbe, de már nem a csallóközit, s nem is a földit, hanem amelyet Krisztus, a világ üdvözítője ad” – tette hozzá László atya.

A szentantali kegytemplomban igen megdöbbentő események történtek 1715-ben: június 19-én egy Kelemen nevű ferences atya szerzetestestvéreit megelőzve hajnali 5 óra előtt a szentélybe, a kórusba lépett, hogy személyes imáit elvégezze. Feltekintett a Szűzanya képére, s látta, hogy először közönséges, majd vérkönnyeket ejt. Igen zaklatott lett emiatt. Nemsokára a többi ferences is megérkezett az imára, és ugyanennek voltak a tanúi, akárcsak a reggeli misén részt vevő hívek kis csoportja is. Az esemény híre villámgyorsan elterjedt az egész környéken, még aznap sokan eljöttek, hogy saját szemükkel meggyőződjenek a hír valóságáról. A látogatók a képet nagy tisztelettel vették körül, kezüket, zsebkendőjüket, rózsafüzérüket a véres könnyekhez érintették.

Az öt napon át, változó intenzitással zajló könnyezés hatására megszaporodtak az imameghallgatások és a gyógyulások, számos protestáns tért vissza a Katolikus Egyházba. Száz év sem telt el azonban, és II. József megszüntette a ferencesek működését Szentantalon, a templom kincseit Budára vitette. A kegyképet a ferencesek sötét kamrába zárták, a képkeretbe foglalt és üveg alá helyezett könnyereklyét pedig Balogh Bernát rendfőnök elrejtette és elzárva tartotta, amíg Szcitovszky János bíboros-prímás díszes arany ereklyetartót nem küldött méltó elhelyezésére.

Schranko László elmondta: „A mostani világjárványban is jó, ha tudatosítjuk, hogy a könnyezés előtti években itt, Szentantalon is a pestis pusztított. A ferences házfőnök borért ment Szencre, ahol egy olyan szobában szállt meg, amelyben azelőtt pestises beteg volt. Magával hozta a ragályt ide, a kolostorba, s ennek következtében a járvány a közeli Bacsfára is eljutott, és többen a kolostorban és a faluban is meghaltak.”

A Mária-képek könnyezése hazánkban a keresztény felekezetek közötti szakadással, a törökellenes felszabadító háborúkkal, és nemegyszer a járványokkal függött össze. A könnyező képek tisztelete csak erősítette az addigi tapasztalatokat, amelyek szerint Szűz Mária az úgynevezett „három dávidi rossz” (tria mala davidica) ellen hatalmas oltalmazónak bizonyult. A „három dávidi rossz” kifejezés a 91. zsoltár értelmezése alapján született, amely így biztat: „Ne félj (…) a nyíltól… , sem a sötétben kúszó döghaláltól, sem a sorvadástól...” (5–6. vers).

Amadé László imájából is idézett a plébános (barokk költőnk a kegytemplom kriptájában nyugszik):

Mindenfelé nyomorúság szorongatja népünket,
Majd száraz ég, majd zápor, jég veri el termésünket.
Most szívünk szomorú, fél, hogy lesz háború,
Kétség gyötör bennünket.

Békességben, csendességben tartsd meg hű szolgáidat,
Becsületben és bőségben Örökös Országodat!
Szánd meg, ó Jó Anya, Magyarok Asszonya,
Hű magyar jobbágyodat!

A szentmise utáni hagyományos körmenet idén elmaradt, de a hívek a véres könnyereklye előtt tiszteleghettek a kegytemplomban. Az ünnepi nap a loretói litánia elimádkozásával zárult. 

Forrás: Ordódy Dénes, Schranko László/bacsfa-szentantali plébánia

Fotó: Bacsfa-Szentantali Plébánia

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria