Ifjúsági roráte szentmise Temesváron

Külhoni – 2018. december 6., csütörtök | 13:59

Ahogy korábban is, a temesvári fiatalok számára az ifjúsági iroda és a városi plébániák közösen szerveznek roráte miséket karácsonyra készülve. Az első ifjúsági rorátét idén a temesvár-belvárosi plébánia templomában tartották december 5-én.

A hajnali órában, amikor a város nagy része még aludt, a fiatalok a város különböző részeiről útnak indultak a rorátéra, amelyet Pál József Csaba temesvári megyéspüspök a város többi papjával együtt mutatott be.

A főpásztor hangsúlyozta: „Fontos felismernünk Isten hangját és akaratát életünkben, ahogy ezt Mária is tette. Ő tudta, hogy Istennek fogja ajánlani életét, életigent mondott Istennek.” A szentmisét követően agapét tartottak a plébánia hittantermében.

Forrás: Váncsa Csaba/Romkat.ro

Fotó: Petőfi Denisa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria