Igehirdetőkké lettek – Diakónusszentelés Szatmárnémetiben

Diakónusszentelésre érkeztek a hívek július 6-án, szombaton délelőtt 11 órára a szatmárnémeti székesegyházba. A gyülekező ünneplő közösségben fel lehetett fedezni a magyar beszéd mellett spanyol, de olasz és más nyelveken hangzó szavakat is, hiszen Jakkel Tamás, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet növendéke, és a spanyol nemzetiségű Garcia Fernandez Daniel, az egyházmegyei Redemptoris Mater Missziós Szeminárium növendéke kérte diakónussá szentelését.

A szentmise elején Schönberger Jenő püspök arra emlékeztette a híveket, hogy a hónap első szombatján a Szűzanya közbenjárását kérik a papokért, kispapokért és szerzetesekért, különösen is  a két szentelendő diakónusért. Megköszönte mindenkinek, aki imájával kísérte a szentelendők fejlődését és további imát kért értük, hogy mindvégig hűségesek maradhassanak vállalt kötelezettségeikhez. A főpásztor megemlékezett továbbá Sipos Ferenc egykori ordinárius halálévfordulójáról és Reizer Pál volt szatmári megyéspüspökről is. 

Az evangéliumi részlet felolvasása után kezdődött a diakónusszentelés szertartása. Név szerint bemutatták a püspöknek a szentelendőket, ők pedig jelentkeztek az Úr akaratának teljesítésére a zsoltáros szavaival: „Íme, itt vagyok, hogy akaratodat megtegyem Istenem.” Ezt követően mondta el homíliáját Schönberger Jenő püspök, melyben a diakónus feladatairól elmélkedett. „Egy diakónusnak a legfőbb feladata, hogy szolgáljon az oltárnál, az Ige asztalánál, a házasságkötéseknél, a temetéseken, hittanórákon. A diakónus tehát hirdeti az Igét, és ehhez sokat kell, hogy tanuljon. Ne hagyjátok abba a Szentírás tanulmányozását, mert csak az tudja Isten Igéjét hitelesen hirdetni, aki ismeri is Jézusnak a tanítását. Az igehirdetés Istentől kapott feladatotok, és megtiszteltetés is egyben.”

Schönberger Jenő püspök kiemelte, Isten már születésük előtt meghívja tanítványait szolgálatára, és az üdvösség függhet attól, hogy a meghívást elfogadja-e valaki. Ezért külön köszönetet mondott a szentelendők szüleinek, nevelőinek, hogy példás életükkel segítették gyermekeiket elhatározásuk követésében.

„Akik egyszer beletekintenek Krisztus arcába, meglátják, ki hívott meg minket erre a szolgálatra. Ő egy létező személy. Krisztus arca kell, hogy beleégjen a lelkünkbe. Az arc, amely bátorít, amely erőt ad, amely megóv mindentől. Ő annyira szeret, hogy már anyánk méhétől kezdve kiválasztott.”

A szentbeszéd után a főpásztor megkérdezte a szentelendőket, hogy őszintén, odaadó lélekkel vállalják-e a szerpapsággal járó feladatokat, majd az engedelmességi ígéret letétele következett. Egyenként a püspök elé járultak, letérdeltek, összekulcsolt kezüket a főpásztor kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek a mindenkori püspöknek. A mindenszentek litániáját a hívek letérdelve imádkozták a felszentelendőkért, miközben a szentelendők a földre borultak annak jeleként, hogy egészen Istennek és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat.

A kézrátétel és a felszentelő ima alatt a püspök az eléje térdelő szentelendőknek a fejére tette a kezét, és csendben imádkozott. A felszentelő imádságban kérte számukra a Szentlelket, hogy hétszeres kegyelmi ajándéka adjon nekik erőt a szolgálatuk hűséges végzéséhez.

Az újonnan felszenteltek beöltöztek a szerpapok sajátos öltözékébe, a stólába és a dalmatikába, majd a püspök elé járultak és átvették az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy a diakónusszentelésben hatalmat kaptak Isten Igéjének hirdetésére. Ezt követően a főpásztor békecsókkal köszöntötte a felszentelteket, Krisztus barátságának jeleként. A diakónusszentelés szertartása után a szentmise a felajánlással a szokott módon folytatódott; az áldoztatást már az új diakónusok végezték.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír