Ismerjük meg a kommunizmus erdélyi vértanúit!

Külhoni – 2021. június 24., csütörtök | 11:40

Márton Áron püspök mellett a Gyulafehérvári Főegyházmegye tíz vértanújának szentté avatását kezdeményezi; mindannyian a kommunizmus időszakának az áldozatai. Az eredetileg a Vasárnap erdélyi katolikus hetilapban megjelent írás őket mutatja be.

A gyulafehérvári egyházmegye hitéletét a kommunizmus időszakának tiltásai, korlátozásai szinte ellehetetlenítették, az elnyomó apparátus igyekezett a hívek és papok szívébe a félelmet elültetni, őket a hitük gyakorlásának hivatalos, intézményes kereteitől elriasztani. A hívek kitartottak. Kiváló példaképek álltak előttük, akik vállalták az áldozatot hitükért, egyházukért. Márton Áron püspök mellett a Gyulafehérvári Főegyházmegyének van tíz vértanúja, akiknek szentté avatása szintén a főegyházmegye törekvése. Ismerjük meg őket jobban, imádkozzunk közbenjárásukért, imádkozzunk, hogy áldozatuk hivatalos elismerést nyerjen! Személyüket a Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldalán közzétett sorozat nyomán mutatjuk be.

„Vértanúhaláluk, bár a szenvedés szörnyű és kegyetlen praktikáinak következménye volt, mégis magasztos távlatokba, Istenhez jutott. Elszörnyülködhetünk az akkori államrendszer körmönfont, emberséget és kereszténységet gyalázó eszközein, de életükben mégis a vértanúság fennkölt eszményét kell látnunk. Hiszen haláluk nem öncélú villogás, a halált magamutogató módon való keresés eredménye. Életük és haláluk is teljesen Isten szolgálatában állt. Szenttéavatási eljárásuk egyházmegyei szakasza beindításának küszöbén foglaljuk ezt a nemes célt imáinkba!” – fogalmaz Obermájer Ervin posztulátor.

Fekete János főesperes (1885–1952) a kézdiszéki Bélafalván született nyolcgyermekes székely családban. Elemi és középiskolai tanulmányai után beiratkozott a gyulafehérvári teológiára. 1908-ban Mailáth püspök szentelte pappá. Miután 1914-ben vallástanári oklevelet szerzett, hittanárként a petrozsényi Állami Főgimnáziumban, majd a brassói Főreáliskolában tanított. Plébánosként működött Vulkánban, Sepsikőröspatakon, utolsó állomáshelye a gelencei plébánia volt, ahol nagy odaadással, lelkiismeretesen látta el a kézdi-orbai körzet főesperesi teendőit is. Mereven elutasította a békepapi mozgalomban való részvételt, hűséges volt Márton Áronhoz, ezért 1950-ben letartóztatták. Kovászna, Sepsiszentgyörgy és Brassó után Bukarestbe vitték. A Râmnicu Vâlcea-i börtönben 1952. március 25-én halt meg. Testét a gelencei templomkertben temették el, szobra a plébániatemplom előtt áll.

Boros Fortunát OFM (1895–1953) Zetelakán született, elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd Székelyudvarhelyen érettségizett; 1912-ben Mikházán kérte felvételét a ferencesek közé. A teológia elvégzése után, 1918-ban pappá szentelték. Szegeden történelemből doktorátust szerzett. Kiváló tudásával, írásaival, a rendhez, a fogadalmához való hűségével kiérdemelte, hogy az erdélyi rendtartomány vezetője legyen. 1951. augusztus 21-én éjjel 11 órakor az összes kolostort megszállták a titkosszolgálati szervek, a ferences szerzeteseknek csomagolásra egy órát adtak, majd teherautóval elszállították őket a máriaradnai zárdába. P. Fortunát – a rendtartomány főnöke – a brassói ferencesekkel felszállt az autóba, de őt onnan leszólították, külön kiskocsival Bukarestbe vitték. A kommunista hatalomnak az volt az elképzelése, hogyha a rend vezetőjét eltüntetik, könnyebb lesz elbánni a többiekkel. Elfogatása után Bukarestből a Duna-csatornához vitték, a nehéz munka legyengítette szervezetét, tüdőgyulladást kapott. 1953. március 16-án súlyos testi bántalmazások miatt a Capu Midia-i munkatáborban elhunyt.

Gajdátsy Béla rektor (1887–1952), a „szürke eminenciás” – ahogy a paptársai nevezték – Bécsben született. A középiskolát Budapesten, teológiai tanulmányait Innsbruckban a jezsuitáknál végezte (a feljegyzések szerint rövid ideig talán tagja, novíciusa volt a rendnek). 1918-ban Mailáth püspök szentelte pappá Budapesten, majd meghívta az erdélyi egyházmegyébe. Lelkipásztorként itt Marosvásárhelyen és Orláton (szeben-fogarasi főesperesi kerület) tevékenykedett. Mailáth püspök behívta az egyházmegye központjába, kezdetben püspöki titkár, irodaigazgató, majd teológiai tanár, rektor, ordináriusjelölt volt. Az egyházmegye legképzettebb papjának tartották. Mint tanárra a növendékei mindig felnéztek, a legelvontabb tantárgyakat is lebilincselően adta elő. 1951. március 10-én tartóztatták le kémkedés és hazaárulás vádjával, és 25 év kényszermunkára ítélték. Jilaván, majd Nagyenyeden raboskodott, itt halt meg 1952. szeptember 14-én. A rabtemetőben temették el. 1957-ben a holttestét a rokonság megpróbálta exhumáltatni, de a rendőrség megakadályozta. A rabtemető ma be van építve, így sírja ismeretlen.

Maczalik Győző püspök (1890–1953), vértanú, akinek a ghenceai rabtemetőből (Maczalik Ernő tanár szerint a jilavai temetőből) 1966-ban sikerült exhumáltatni földi maradványait és a gyulafehérvári székesegyház kriptájában eltemetni. A gyászszertartást Márton Áron püspök végezte. A szemtanúk szerint a szertartás végén Márton püspök így búcsúzott tőle: „Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szerény körülmények között térsz vissza hozzánk.”

Nagyszebenben született. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. Teológiai tanulmányait a római Pápai Gergely Egyetemen, majd Innsbruckban végezte, ahol filozófiából és teológiából doktorált. 1916-ban szentelték pappá. Papi működését segédlelkészként Gyulafehérváron és Kolozsváron kezdte. Ezt követően teológiai tanár és szemináriumi spirituális lett. A kommunista hatóságok letartóztatták, 1953. augusztus 19-én gyanús körülmények között, állítólag bélcsavarodásban halt meg.

Boga Alajos ordinárius (1886–1954) Csíkkozmáson született földműves család gyerekeként. Középiskolai tanulmányait Csíksomlyón kezdte, majd Székelyudvarhelyen folytatta, ott érettségizett. A bécsi Pázmáneum növendékeként tanult teológiát. 1910-ben szentelték pappá. Lemhényben és Szászrégenben volt segédlelkész. 1914-ben a kolozsvári egyetemen filozófiából doktorált. Papként tábori lelkész volt, bátorságával vitézi címet szerzett. Ezután középiskolai tanár, igazgató, az erdélyi Státus (az erdélyi római katolikus egyház hívőkből és egyházi személyekből álló önkormányzata – a szerk.) referense, kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő volt, kiváló szónok és író. Márton Áron püspök letartóztatása után ő volt az első ordinárius. 1950. május 11-ére virradólag letartóztatták. Négy év börtön után 1954. szeptember 14-én Máramarosszigeten vértanúhalált halt.

Sándor Imre (1893–1956), a „tökéletes lelkipásztor” – ahogy a székelyudvarhelyiek emlegették – Csíkverebesen született. Szülőfalujában végezte az elemi iskolát, majd a csíkszeredai gimnáziumban érettségizett, Gyulafehérváron kezdte teológiai tanulmányait, majd a budapesti Központi Teológián fejezte be. Mailáth püspök 1916-ban szentelte pappá. Rövid segédlelkészi tevékenység után hittanár lett Csíkszeredában. 1934-ben átvette a székelyudvarhelyi plébánia vezetését. Itt bontakozott ki igazán szervezői és lelkipásztori képessége. Az egyházközség lelki életébe új lendületet vitt. Újraszervezte az egyesületeket, nagy gondot fordított a leányegyházak híveire. 1939-ben Márton Áron püspök maga mellé vette vikáriusnak, 1940-ben kolozsvári székhellyel püspöki helynöknek nevezte ki. Márton Áron elfogatása után Boga Alajost követően ő volt a második titkos ordinárius. 1950 tavaszán letartóztatták és hatévi raboskodás után 1956 februárjának végén a Râmnicu Sărat-i börtön cellájában hunyt el, halálát rossz egészségi állapota és a börtönbeli hideg okozta. Sírja ismeretlen.

Pálfy János plébános (1874–1958) Máréfalván született. Iskoláit szülőfalujában és Székelyudvarhelyen végezte. A Katolikus Főgimnáziumban tett érettségi után sikeresen felvételizett a gyulafehérvári teológiára. Mailáth püspök szentelte pappá 1899. július 6-án. Papi működését segédlelkészként Gyulafehérváron kezdte, Zetelakán és Brassóban folytatta, majd marosillyei és jobbágyfalvi plébános lett. Életét az egyszerűség és a híveiért végzett áldozatos munka jellemezte. Látta a sok igazságtalanságot, ami őt magát és híveit érte, a megaláztatásokat, mindezek miatti elkeseredésében Marosvásárhelyre névtelenül levelet írt, amelyben bírálta a rendszert. Írását azonosították, és 1958-ban gyorsított eljárással öt év börtönre ítélték. Novemberben már haláláról értesítették a hozzátartozókat. Halálának körülményei és sírja ismeretlen.

Ambrus György plébános (1923–1960) az Arad melletti Gyaláron született értelmiségi családban. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait 1943–44-ben Kolozsváron kezdte, majd – mivel az intézetnek menekülnie kellett – 1945-től Zircen folytatta. Márton Áron püspök Gyulafehérváron szentelte pappá 1948-ban. Káplánként lelkiismeretes és kitartó munkájával kivívta elöljárói elismerését. 1953-tól a mezőségi Katonán volt plébános. Mint megbízható, fiatal lelkész ahhoz a papi csoporthoz tartozott, amelynek tagjai hűségesek maradtak a börtönben levő Márton Áron püspökhöz. Mint „futár” a hűséges papok felé közvetítette a titkos ordinárius intézkedéseit. 1954 nyarán részt vett az Erőss Lajos által szervezett lelkigyakorlaton. 1956-ban letartóztatták titkos iratok terjesztése miatt és államellenes csoportosulásban való részvételért. A Duna-csatornához vitték, ahol 1960. február 18-án meghalt. Sírja ismeretlen.

Hajdú Gabriella (1915–1963) világi neve Hajdú Erzsébet, Csíkmadarason született. Hároméves korában szülei Marosvásárhelyre költöztek. 1929-től érdeklődött a nagyváradi Orsolya-rend iránt, a rendi ruhát 1934-ben öltötte magára. A nővéreknél érettségizett, majd Kolozsváron történelem szakos tanári diplomát szerzett. A nagyváradi Orsolya-rendi középiskolában tanított, amikor a rendet feloszlatták. Hazaköltözött Marosvásárhelyre. 1960-ban rákos daganattal megműtötték. Betegen is tovább dolgozott, gyerekeknek adott magánórákat, egyben vallásos oktatásban részesítette őket, ezért 1961-ben letartóztatták. Marosvásárhelyen, majd Nagyváradon raboskodott, 1963. április 20-én rákbetegségben halt meg. Mint apáca és tanár életét mások nevelésére és az örök üdvösségre való felkészítésre szentelte. Társai közül kitűnt a szeretet gyakorlásában.

Bokor Sándor plébános (1915–1972?) a tíz erdélyi vértanú közül az utolsó, aki az egyházüldöző kommunista uralom áldozatául esett; eltűnését, halálának körülményeit a mai napig titok fedi. Brassóban született 1915. július 15-én. Születése után szülei Zabolára költöztek, ő a kézdivásárhelyi és csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban töltött középiskolai tanulmányai után jelentkezett a gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe. 1938-ban Vorbuchner Adolf püspök szentelte pappá. Segédlelkészként több helyen szolgált, két évig Nagyágon, 1947-től Erzsébetbányán plébános volt. A helységnek egyetlen temploma volt, amit kezdetben a görögkatolikusokkal, majd az ortodoxokkal közösen használtak. Többszöri zaklatás után 1972-ben behívatták a nagybányai titkosszolgálatra, ahonnan nem tért vissza, négy hónap múlva a Duna chiliai ágában találtak egy holttestet, amelyet a hatóság Bokor Sándorként azonosított. Érdemleges azonosítás nélkül Kolozsvárra szállították, a Házsongárdi temetőben a családi sírba temették.

Megjelent a Vasárnap hetilap 2021/25-ös számában.

Forrás: Romkat.ro/Vasárnap

Fotó: Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria