Jézus Szentséges Szívét ünnepelték Nagyváradon

A Barátok templomában az 1930-as évek óta minden évben városközi engesztelő szentmisét tartanak Jézus Szíve ünnepén. A hatályban levő járványügyi intézkedések értelmében ugyan bizonyos szabályok betartásával már lehet templomokban is miséket tartani, Jézus Szívének ünnepén a szentmisét mégis a székesegyház előtti téren mutatták be, mivel ott a jelenlegi körülmények között többen elfértek a biztonságos védőtávolság betartásával, mint a plébániatemplomban.

Bevezetőjében Böcskei László megyéspüspök azt emelte ki: Jézus Szentséges Szíve ünnepének a nagyváradi egyházmegyében különleges figyelmet tulajdonítanak, az 1930-as években Fiedler István püspök különleges módon a Szent Szív oltalmára bízta az egyházmegyét.

Az idei ünnepen a több plébániáról érkezett hívek közösen fordultak Istenhez nagy bizalommal, és az Úr Jézushoz kérve, hogy az ő Szent Szívének szeretete és tüze járjon át minket, tegyen erőssé, kitartóvá, és óvjon meg minden rossztól.

„Emeljük fel szívünket!” – e felszólítást ismételte többször is prédikációja elején Pék Sándor esperes-plébános. Arra hívta fel a figyelmet, hogy minden szentmisén elimádkozzák ezt, a „Felemeltük az Úrhoz!” válasszal. Nagyon érdekes lenne, ha meghallgatnánk azt, hogy ki hogyan emeli fel az ő szívét az Úrhoz. Ki hogyan szokott feltekinteni arra, akit keresztülszúrtak? Ki hogyan szokott a rögvalóságból átlépni Isten világába? Amikor a szentmisébe ezt az imádságot bevezették, azért tették, mert egy átváltoztatás, csoda történik – átlépés a legnagyobb szeretet világába; innen a földről, a sokféle baj, nehézség sötétségéből a fénybe. A bűntől a megbocsátásba, a gondokból az önfeledtségbe.

Az egyik gondolkodó azt mondja: Jézus Szíve nem más, mint a teljes Jézus belülről. Nem tudjuk, milyen volt kívülről, de hogy milyen volt belülről, azt egészen pontosan szemlélhetjük minden szentmisén.

Már az Ószövetségben találunk útmutatásokat arról, mit jelent az „Emeljük fel szívünket!” – magyarázta a szónok. A pusztai vándorlások során Mózes kétszer üt a sziklára, hogy víz fakadjon, a katona lándzsája pedig megnyitja Jézus szívét, hiszen Krisztus a szikla. Mi pedig itt, a jelenben, az egyházmegye szívében hittel és bizalommal tekintünk Szent Lászlóra. Mint ahogy a pusztában Mózes botja, vagy mint László királyunk bárdja nyomán víz fakad, úgy a hit élő forrása fakad Krisztusból. Törekvő hittel igyekszünk szívünkkel tehát Jézus Szívéhez emelkedni, melynek lényege nem más, mint az Eucharisztia. Ha jönnek a megpróbáltatások, vészjósló hírek, nem kell aggódnunk vagy félnünk, mert a gyökereink a folyóig jutnak el a szentáldozás során, ugyanis az Oltáriszentség megmutatja, milyen Jézus belülről.

Egy másik nagyon fontos pillére pedig ennek a felemelt szívnek a felajánlás, hiszen Jézus ezt kéri tőlünk – hangsúlyozta Pék Sándor. Legyen szó bármiről, amihez hozzászoktunk, Jézus Szívéhez képest mind csak szemét, viszont senki sem vész el, és mindenki boldogan hal meg, aki az Ő Szent Szívének szenteli magát. Bele kell helyeznünk minden reményt, tőle kell kérni és várni az emberek üdvösségét.

A szentmise végén az ünneplők elimádkozták a Jézus Szíve-litániát, és szentségi áldásban részesültek. A liturgikus zenei szolgálatot Kiss Géza-Lóránd, a nagyvárad-olaszi templom kántora végezte.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye/Erdon.ro

Magyar Kurír