Keresztcsere Nagybecskereken

Külhoni – 2018. október 21., vasárnap | 13:56

A délvidéki Nagybecskereki Egyházmegye székesegyháza idén ünnepli megáldásának 150. évfordulóját. A jubileum központi ünnepsége november 24-én lesz, minderre a folyamatos lelki előkészület mellett a templomkülső szemmel is látható megújulásával is készül az egyházmegye.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A templom tornyára október 16-án felkerült az új aranyozott kereszt és az alma, s a tető bádogborítását is megújították – számolt be sajtótájékoztató keretében az ünnepségsorozat előkészületeiről Német László SVD megyéspüspök.

A főpásztor azt is elmondta: a régi keresztet a plébánia udvarában állítják majd fel. A nagybecskereki hívek különös kegyelemben részesültek, hiszen az új keresztet, mielőtt felkerült volna méltó helyére, a székesegyházban csodálhatták meg október 14-én, vasárnap. Ezen a napon a szentmise végén a püspök megáldotta az új keresztet.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria