Regisztrálni kell a csíksomlyói pápalátogatásra

Külhoni – 2019. február 27., szerda | 18:13

Sajtótájékoztatót tartottak a Szentatya csíksomlyói látogatását előkészítő bizottság sajtófelelősei Kolozsváron, február 27-én. Oláh Zoltán, Bodó Márta és Veres Stelian mellett az eseményen jelen volt Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is.

Oláh Zoltán a sajtótájékoztató elején bemutatta az eseményre készült bannert, a logókat. Ferenc pápa nemcsak Székelyföldre, hanem mind a négy magyar római katolikus egyházmegye híveihez érkezik. Böcskei László jelenléte annak nyomatékosítása volt, hogy a többi három egyházmegye is fontosnak tartja a pápalátogatást, és a történelmi eseménynek mind a négy egyházmegye a házigazdája.

Böcskei László püspök elmondta: a pápalátogatás nem helyi ügy, a többi egyházmegye (nagyváradi, temesvári, szatmári) is magáénak tekinti, és részese e történelmi eseménynek. Visszaemlékezett Ferenc pápa óhajára, amit az őszi ad limina látogatáson közölt, hogy otthon, a saját szülőföldükön szeretné megismerni híveit.

Eljövetelével a Szentatya képletesen átölel minket, megköszöni a múlt sötét korszakaiban tanúsított kitartásunkat, a biztatás üzenetével érkezik – fogalmazott a nagyváradi megyéspüspök. – Biztatás ez a látogatás egy olyan világban, ahol keressük az utunkat; egyben ajándék és kihívás is. Nagy ajándék az, hogy itthon köszönthetjük Krisztus földi helytartóját, hogy most eljön a Szentatya: újra itt az alkalom húsz év után, amikor nem jöhetett el Erdélybe a pápa. Kihívás, mert ennek a látogatásnak következményei is kell hogy legyenek. Nemrég Panamában, az ifjúsági világtalálkozón a Szentatya arra hívott, hogy próbáljuk elevenen tartani magunkban a közös álmunkat, és ez a közös álom maga Jézus Krisztus. Ilyen gondolatokkal készüljünk a látogatásra.

Bodó Márta Csíksomlyóról, a helyszín jelentőségéről beszélt röviden, bemutatva a kegyhely történetét az érdeklődőknek. Beszélt a búcsú jelentőségéről, emlékeztetve a jelenlevőket, hogy Jakubinyi György érsek kiterjesztette a pünkösdi búcsúnyerés lehetőségét a pápalátogatás idejére.

Veres Stelian román nyelven beszélt a sajtó képviselőinek Csíksomlyóról, a kegyhelyről.

A sajtóbizottság közleményben tájékoztat a pápalátogatással kapcsolatos tudnivalókról, ezeket Oláh Zoltán ismertette.

Amint már köztudott, Ferenc pápa június 1-jén Csíksomlyóra érkezik. Szeretettel várnak minden zarándokot erre a történelmi eseményre. A plébániákon zajlik a zarándokcsoportok szervezése. Mivel nemcsak a gyulafehérvári, a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegyéből, hanem az egész Kárpát-medencéből érkező zarándokokkal számolnak, március 1-jétől ingyenes online regisztrációt indítanak a Pontifex.ro honlapon. Március 31-re tervezik az összesítést. Ahhoz, hogy a Csíksomlyóra való utazás és a Kissomlyó hegyére való feljutás minél gördülékenyebb legyen, a szervezők szeretnék időben megismerni a zarándokok létszámát. Ha szükséges, néhány nappal meghosszabbítják a regisztrációs időszakot.

Csoportos és egyéni regisztráció is lesz – a csoportok azonban előnyt élveznek. A regisztrációs felületen külön regisztrálhatnak a csoportok, a családok, a papok, a szerzetesek és szerzetesnők, illetve a mozgáskorlátozottak és a kísérőjükkel érkező betegek, akik speciális figyelmet igényelnek. A regisztrálók e-mailben kapnak visszajelzést. A regisztráció lezárása után szektorokba osztják a jelentkezőket. Ezután bocsátják ki a vonalkódos belépőket. A belépők egyediek lesznek. Egy belépővel egyszer lehet bejutni. A regisztráció ingyenes.

Regisztráció és belépő nélkül is el lehet jutni Csíksomlyóra, viszont ez esetben a pápai misét legfeljebb messziről, kivetítőn lehet követni. Az így érkezőket nem tudják beengedni a biztonsági zónákba.

A szervezők önkénteseket is toboroznak, elsősorban székelyföldieket. Jelentkezni Csobot Györgydeák Szabolcsnál, az önkéntesek koordinátoránál lehet. Elérhetőségei: +40 (749) 059 459, csobot.szabolcs@gmail.com.

A helyi önkormányzat és a szervezők nyomatékosan kérik, hogy ne személygépkocsival tervezzék az utazást. A város nem rendelkezik elegendő parkolóhellyel, ezért Csíkszeredát már május 31-től lezárják az autósforgalom előtt. Az eddigi értesüléseink szerint június 1-jén csak külön engedéllyel rendelkező személygépkocsik juthatnak be Csíkszereda területére.

Minden csoport hozhat magával egy templomi, illetve lelkiségi lobogót. Normál méretű vatikáni, valamint közösségi és más szokásos zászlókat is lehet hozni. Ne tüntessenek fel rajtuk azonban olyan politikai vagy társadalmi üzenetet, ne hozzanak magukkal olyan jelképet, amely a szentmise, a zarándoklat jellegétől idegen. Szeretnék a korábbi évekhez hasonlóan megőrizni a csíksomlyói zarándoklatok imádságos jellegét.

Minden zarándok biztonsági ellenőrzésen esik át a beléptetőkapuknál. Ezért a kora hajnali órákban elkezdődik a beléptetés. Ennek pontos menetéről a későbbiekben adnak tájékoztatást. Minden zarándok vihet magával gyógyszert, széket, esernyőt, zászlót és ennivalót, illetve egy minél kisebb csomagot. (Borvizes palack félliteres kiszerelésben vihető.) Keresik a megoldást arra, hogy a pápalátogatás idején ivóvizet biztosítsanak a Kissomlyó hegyen. A résztvevők nem vihetnek magukkal szúró-, illetve vágóeszközöket, bicskát, ollót, körömvágót, gyúlékony vagy robbanékony anyagot, üveget, sem fegyvert.

A szertatás latinul zajlik, az énekek magyarul csendülnek fel, a pápa olaszul szól a zarándokokhoz, amit magyar, román és angol nyelvre fordítanak. A kivetítőkön román nyelvű feliratozás is lesz. A TVR1 román állami televízió élőben közvetíti az eseményt. Mobiltelefonokon is hallgathatók lesznek a különböző nyelvű tolmácsolások, más-más frekvenciákon.

A sajtótájékoztatón a pápalátogatás konkrét tudnivalóit román nyelven Veres Stelian ismertette.

Újságírók kérdésére válaszolva elmondták: a Kissomlyó hegyen kijelölt biztonsági terület elég nagy lesz arra, hogy minél többen közelebbről láthassák a pápát. A Szentatya látogatása pasztorális jellegű, ám természetesen találkozni fog a világi vezetőkkel is. A szervezők kiemelték, hogy a regisztráció ingyenes, vallásra való tekintet nélkül.

Forrás: Fábián Róbert/Romkat.ro

Fotó: Serbán Mária

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria