Krakkóban megkezdődött Esterházy János boldoggáavatási pere

Külhoni – 2019. március 27., szerda | 12:46

A krakkói érsekség kápolnájában bemutatott ünnepi szentmisével március 25-én megkezdődött gróf Esterházy János boldoggáavatási pere – közölte az MTI-vel telefonon Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisét Cserháti Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke mutatta be Esterházy János boldoggá avatásáért és az élethagyatékához fűződő négy nemzet – csehek, lengyelek, szlovákok és magyarok – közötti megbékélésért – számolt be Soltész Miklós.

Az államtitkár közölte: a szertartásra a lengyel és a magyar egyházi személyek mellett cseh és szlovák lelkipásztorok és hívek is megérkeztek, jelen voltak Esterházy János rokonai, köztük lánya, Malfatti Esterházy Alíz is. Soltész Miklós négy nemzet örökösének nevezte Esterházy grófot, akinek boldoggá avatása a politikus szavai szerint még inkább erősítheti majd e nemzetek összetartozását.

Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök szentbeszédét az alábbiakban közöljük.

„A terhességi időnek megfelelően kilenc hónappal karácsony előtt Urunk születésének hírüladását ünnepeljük. Az esemény elválaszthatatlan a názáreti Szűz személyétől. Mégsem ő áll az ünnep középpontjában, hanem Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, aki a Szűz szeplőtelen méhében testet öltött, hogy aztán világra születve, mint valóságos Isten és valóságos ember megnemesítsen, megistenítsen minket. Az angyali üdvözletben hallottuk: »Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját«, ami itt azt jelenti, hogy az Úr átvette uralmát, és elveszítették hatalmukat a zsarnokok és mindazok, akik eleddig istenítették, bálványoztatták magukat, kizsákmányolták és rabszolgasorba vetették az egyéneket és a népeket. Jézus Krisztussal egy új korszak kezdődött; »a Magasságbeli Lélek erejével« elkezdődött üdvözítő Istenünk szelíd uralma a Földön.

A mai evangéliumban hallottuk, hogy az égi hírnök felkereste a Názáreti Szüzet, Máriát, és az ember együttműködését kérte országa építése, felvirágoztatása érdekében a földön. Mária készségesen vállalta az együttműködést Istennel: »Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint« (Lk 1,38), és ezzel minden hívő ember eszmény- és példaképe lett.

Isten üzenete ugyanis minden embernek szól, és az hozzánk is eljutott. Isten tőlünk is választ vár: készek vagyunk-e együttműködni Vele? Mária igent mondott, és megtörtént a csoda: az Ige megtestesült a szíve alatt. Isten a mi szívünkben is lakást vesz, és megtermékenyíti azt Lelkének erejével, ha együttműködünk Vele. Az Istennel való együttműködés mégsem felhőtlen, és egyáltalán nem jelent „immunitást” a megpróbáltatásokkal szemben: aki ugyanis Vele szövetkezik, az Jézus keskeny, göröngyös és meredek útján, legtöbbször keresztúton, meg nem értések, gondok, szenvedések, üldözések között halad Vele a megdicsőülés felé; Isten szövetségesének olykor még a vértanúsággal is számolnia kell. ... (A keresztények ezért már a legrégebbi időktől fogva így imádkoznak: »Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.«).

Esterházy János ugyancsak kemény árat fizetett a Krisztussal való együttműködésért, keresztény tanúságáért és helytállásáért, Isten népének igaz ügyéért és ennek szolgálatában. Isten szolgájának küzdelmét és végzetes sorsát látva, feltör bennünk a kérdés: Hát hogyan engedheti meg mindezt az Isten?! Egyáltalán van-e értelme vérünket ontani másokért, feláldozni életünket? Mi értelme az önfeláldozásnak, a másokért vállalt halálnak? Mi értelme életünk árán is küzdeni Istenért, hazáért, szabadságért; áldozatot vállalni egy eszméért, hitünkért, hivatásunkért, szerelmünkért, gyermekeinkért, népünkért, a jobb jövőért? Érdemes-e másokért élni, esetleg meghalni?

A kérdés egyáltalán nem új keletű, már az ókori görögöket is foglalkoztatta. Euripidész a Kr. e. V. században drámát írt róla Alkésztisz címmel. Gondolkodóinkat, íróinkat, költőinket sem hagyta érintetlenül. A kérdésekre nem könnyű válaszolni. A legtöbben arra a következtetésre jutottak, hogy vannak olyan erkölcsi parancsok és értékek, amelyek az életösztönnél is drágábbak. Vannak értékek, amelyekért hősies életáldozattal fizetünk, mint Alkésztisz hitvese szerelméért a görög drámában. Petőfi számára ilyen érték a szabadság és a szerelem: »Szerelmemért feláldozom / Az életet, / Szabadságért feláldozom / Szerelmemet.« Jézus tanításában meg egyenesen ez áll: »Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért« (Jn 15,13). A keresztények ezért mindig is tisztelték a vértanúikat. Azt is tudták, hogy piros vérük a hulló vetőmag (Sanguis martyrum semen christianorum), amely bőséges termést hoz, és vérontás nélkül nincs megváltás (Sine sanguinis effusione non fit redemptio). Áldozatok nélkül nincs eredmény, nincs siker, nincs üdvösség.

De ugyanez elmondható nemzeti hőseinkről is, akik életüket áldozták embertársaikért: hazánkért és a magyar szabadságért. Tisztelettel emlékezünk rájuk. Megbecsüljük őket, mert vérük hullása nem volt hiába, sem 1848-ban, sem 1956-ban. Piros vérük vetőmaggá vált, és egy idő után szabadságot szerzett, elhozta a kikelet, a kibontakozás új lehetőségét; nekünk csak éppen élnünk kell vele, őriznünk és ápolnunk kell a szent örökséget, akár komoly áldozatok árán is.

Esterházy János élete árán is vállalta a küzdelmet Istenért, Egyházért és népe szabadságáért. Az önfeláldozás mindig meghozza gyümölcsét, és okkal reméljük, hogy az ő vértanúsága is! Pál apostol még ennél is tovább megy. Azt mondja, hogy az önfeláldozó szeretet megnyitja az örök élet távlatát: »Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét« (2Tim 4,6–8).

Esterházy János sokat szenvedett keresztény meggyőződéséért; Isten- és emberszeretetéért életével fizetett. A hitet megtartotta. Boldoggáavatási perének ünnepélyes megnyitóján tisztelettel emlékezünk példás keresztény tanúságára, helytállására és vértanúságára. Imádkozzunk, hogy mielőbb elnyerje az igazság győzelmi koszorúját. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!”

* * *

A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte Esterházy János boldoggáavatási eljárásának megindítását, amelyet a krakkói főegyházmegye fog lefolytatni. Januárban már megalakult a magyar, szlovák, lengyel és cseh szakértőkből álló történészbizottság, amelynek feladata a lengyel anyától 1901-ben született, Csehországban 1957-ben mártírhalált szenvedett felvidéki magyar politikus életének és munkásságának tanulmányozása és értékelése a per első, krakkói egyházmegyei szakaszában.

E szakaszról a per posztulátora, az Egerben lelkipásztori szolgálatot teljesítő Pawel Cebula lengyel minorita elmondta: a történészbizottság a továbbiakban összegyűjti és feldolgozza Esterházy írásos hagyatékát, elkészíti életrajzát. Ez nyújt majd alapanyagot a későbbiekben felállítandó teológiai bizottság munkájához, melynek eredményét majd a Szentszékhez továbbítják – közölte Cebula atya.

Fontosnak nevezte, hogy a boldoggáavatási perrel párhuzamosan fejlődjön a népek közötti, főleg a szlovák–magyar megbékélés. Jelképesnek tartotta, hogy Esterházy János együtt szenvedett szlovák fogolytársaival, közülük pedig Vasiľ Hopko görögkatolikus püspök volt az, akinek karjaiban Esterházy elhunyt.

„Akadnak, akik Esterházyban csak politikust, tévedésre is képes embert látnak” – mondta a szerzetes. – A per során viszont azt vizsgálják, vajon igaz-e, amit sokan, elsősorban egykori fogolytársai állítanak, mégpedig hogy „ő egy szent ember volt, igazi tanúja Krisztusnak, aki az maradt a Gulágban, az maradt a börtönökben is” – fogalmazott a posztulátor.

Esterházy imádkozott ellenségeiért, valamint azért, hogy a közép-európai népek, amelyek „még vállalják a keresztény európai gyökereket, végre már fogjanak össze, különben elveszünk”. Ez az üzenet érvényes volt Esterházy életében, és ez az ő testamentuma a 21. században is” – hangsúlyozta Cebula atya.

Forrás: MTI; MKPK, Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálat

Fotó: Budai László, Krakkói Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria