Különmisére hívják az időseket Pozsonyban

Külhoni – 2020. október 7., szerda | 14:03

Az alábbiakban Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora október 2-i üzenetét olvashatják a Szlovákiában újonnan hozott járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban.

A 2020. október 1-jétől érvényes járványügyi szigorítások értelmében maximum 50 fő lehet jelen egy-egy szentmisén templomainkban. Ez az állapot is sokkal kedvezőbb, mint a nyilvános misék teljes betiltása, ahogy arról előzőleg szó esett. Kérjük tehát a kedves hívek maximális türelmét, illedelmes és keresztényhez méltó magatartását, az egymásra figyelés jegyében a szabályok betartását.

Nem mindegy, milyen lelkülettel indulunk az Úr házába, ezért figyeljünk oda szavainkra, internetes bejegyzéseinkre, gondolkodásmódunkra, hogy ne fölösleges kritikát és haragot szítva magunkban és másban, hanem Egyházunk iránti szeretettel – hiszen annak megkeresztelt emberként mindannyian építő tagjai vagyunk – imával, jó példával, de papjainknak felkínált segítségünkkel is járuljunk hozzá a jelen helyzet lehető legjobb, lelkünk javát szolgáló átéléséhez. Ne feledjük: az Istent szeretőknek minden a javukra válik!

A vasárnapi szentmisékre a [pozsonyi] ferences templom bejáratánál jegyeket fogunk osztani, mégpedig érkezési sorrendben. Minden vasárnapi misére más színben készítettem elő 1-től 50-ig a számokat (a miséző papot is bele kell számolnunk a létszámba, így az 1-es szám a mindenkori miséző papé). Sajnos ha mind az ötven jegy elfogy, további személyek nem mehetnek be a templomba. A templom fél órával a mise kezdete előtt nyílik.

Október 4-én és 11-én is különmisére hívom a 60 évnél idősebb testvéreket, reggel nyolcra (a templom fél nyolctól lesz nyitva), majd pedig a fiatalabb korosztályt a hagyományos kilenc órai misére (az előző misét követően, miután mindenki kijött a templomból, lehet erre a szentmisére bemenni). Az idősebb és krónikus betegségekben szenvedő testvéreknek javasolt otthon maradni, és közvetített szentmisébe bekapcsolódni.

A virágvölgyi plébániatemplomban este hatkor lesz vasárnapi mise továbbra is.

Kérjük, hogy megértéssel alkalmazkodjanak a jelen helyzethez. Aki nem fér be egy alkalommal az ötven főbe, higgye el, az Úr látta szándékát, hogy szeretett volna szentmisén részt venni. A vasárnapi miséről való hiányzás a jelen helyzetben nem számít súlyos mulasztásnak.

Imádkozzunk naponta egymásért – október lévén a rózsafüzért is –, hogy az Úr kegyelmével együttműködve hiteles keresztény önazonosságunkról tehessünk tanúságot a jelen kor kihívásai közepette is!

Forrás és fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria