Lelki és kulturális adventi programok a pozsonyi magyar katolikus közösségben

Külhoni – 2017. december 12., kedd | 12:37

Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora a közösség adventi készüléséről, programjaikról, az advent jelentőségéről osztotta meg gondolatait a Felvidék.ma portálon.

E liturgikus időszak Jézus Krisztus születésének méltóbb megünneplésére és az ünnep mélyebb átélésére kíván felkészíteni minket: szívünket, családunkat, templomi közösségeinket, baráti körünket, környezetünket. Meghívás ez egy lelki utazásra, hogy új lelkesedéssel előkészülve, boldog szívvel tudjuk átélni karácsony örömét, Isten szeretetének ünneplését – fogalmazott Molnár Tamás.

A pozsonyi közösség hagyományosan az adventi koszorúk készítésével kezdte az előkészületet: a gyerekek, fiatalok, családok közösen készítették el négygyertyás koszorúikat, amelyeket megáldottak a vasárnapi misén. Az adventi gyertya gyújtás kapcsán lelkivezetést is kínálnak a családok számára.

A kisgyermekes családok december 2-án a Budapesti Bábszínházban A csillagszemű juhász című darabot tekintették meg, majd felkeresték a Szent István-bazilikát és az adventi vásárt.

Advent első vasárnapján, december 3-án a pozsonyi ferences templomban a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus adott koncertet. Ugyanezen a napon délután a pozsonypüspöki Szent Miklós-plébániatemplomban a galántai Kodály Zoltán daloskör adventi hangversenyére került sor. December 4-én Eugenio Becchetti, az assisi bazilika főorgonistája adott koncertet Boldog titok címmel.

December 11-én a szombathelyi vendégek mutatták be az Énekek Szent Márton püspök tiszteletére című gyűjteményt a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban. A nem mindennapi énekes könyvbemutató után Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolita és a Szombathelyi Egyházmegye főpásztora, Székely János püspök, valamint a környék lelkipásztorai közösen celebráltak szentmisét.

Advent idején a jótékonysági felajánlások is előtérbe kerülnek. A pozsonyi magyar közösség is évről évre részt vesz a tartósélelmiszer-gyűjtésben, az adományokat a Szeretet Misszionáriusai Pozsonyligetfalun működő közössége számára ajánlják fel. Molnár Tamás elmondta: számukra ez azért nagyon fontos, mert a nővérek áldozatos munkával sok magyar hajléktalanról is gondoskodnak.

A közösség minden korosztálya számára kínáltak lehetőségeket a lelki töltekezésre, megújulásra. Ezek közé tartozott egy taizéi énekekkel kísért imaest, Bellovics Gábor jezsuita szerzetes újmiséje december 6-án, valamint megemlékezés Szent Miklós püspökről a diákmise keretében december 10-én.

Molnár Tamás hangsúlyozta: sokan vannak, akik iskolai vagy munkahelyi teendőik miatt Pozsonyban tartózkodnak, vagy ide kirándulnak – ők is szívesen látott vendégek a pozsonyi magyar katolikus közösség adventi programjain.

A legközelebbi december 13-án lesz: fiatalok, egyetemisták gyakorolják a Jézus Szíve Társaság által vezetett Szent Ignác-i imamódot a Korona társalgóban (a Pozsonyi Magyar Intézet földszintjén, Védcölöp út, Palisády 54.).

December 16-án lelkinapot tartanak: a vendég Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja lesz, aki 15 órakor kezdődő előadásában a munka és pihenés, a hétköznapok és ünnepek közti kapcsolatról, az elfáradásról, a kiégésről s annak megoldásairól, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületéről szól majd. A rendezvénynek a Pozsonyi Magyar Intézet ad otthont.

A lelki programok sorában advent minden hétfőjén reggel 6 órakor várják a magyar híveket a gyertyafényes rorate misékre a ferences templomban.

Hétfő esténként koncertekre hívják az érdeklődőket, a következő december 18-án 17.30-tól lesz a ferences templomban: Herczku Ágnes és Nikola Parov lépnek fel. Az összes koncert díjmentesen látogatható.

Molnár Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy a közösségnek most adventtől logója is van, amit Durdík Ágnes tervezett és készített el.

Forrás: Felvidék.ma

Fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria