Lelkinapra gyűltek össze a Nagybecskereki Egyházmegye papjai

Külhoni – 2021. március 20., szombat | 18:30

A Nagybecskereki Egyházmegye papjai számára március 17-én lelkinapot szervezett a püspökség. A papok esperesi kerületenként jöttek össze, és ott a Zoom platform segítségével online hallgathatták az elmélkedést. Az Északi esperesi kerület papjai Magyarcsernyén, a Központi esperesi kerület papjai Nagybecskereken, a Déli esperesi kerület lelkipásztorai pedig Székelykevén találkoztak.

Német László megyéspüspök köszöntője és bevezető szavai után következett az előadás, amelyet Vik János, a kolozsvári hittudományi egyetem (Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Kar) dékánja tartott A feltámadás lehetséges, ezért mondj igent az életre! címmel.

Az előadó kiemelte a papi lelkiség fontosságát és annak néhány alapvető elemét. Minden papnak szüksége van az állandó lelki növekedésre, gazdagodásra, hogy eredményesebben tudja szolgálni a rábízottakat. A papi lelkiséghez tartozik a szegények melletti kiállás, a cölibátus, a szenvedések elviselése, a rendszeres imaélet. A legfontosabb egy pap életében a Krisztussal való állandó együttlét.

Az előadás folytatásában egy képelmélkedés következett. A történet, amelyet a kép ábrázolt, Lukács evangéliumából való, a nyomorék asszony meggyógyítása (Lk 13,10–17). Erről a képről elmélkedett az előadó, a történetet több szemszögből megközelítve. A tartalmas előadás után a papság kerületenként folytatta a találkozót.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria