Magyar nőgyógyászok lengyelországi továbbképzése – Középpontban az emberi méltóság

Külhoni – 2018. március 10., szombat | 14:30

Tizenegy magyar orvos és egészségügyi szakember vett részt a lengyelországi Lublin Szent II. János Pálról elnevezett katolikus egyetemén szervezett FEMM Health képzésen március 2. és 4. között.

A magyar résztvevők kiutazására a Katolikus Szeretetszolgálat „Természetes gyermekáldás” című projektjének keretein belül került sor, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg. Szerkesztőségünket Schaffler Orsolya, a projekt szakmai vezetője tájékoztatta.

A képzés során a gyermektelenség és egyéb nőgyógyászati vagy hormonális, azaz endokrin betegségek gyógyításának a Katolikus Egyház tanítása szerint is elfogadható módszeréről hallhattak a szakemberek.

Örömteli, hogy a hazánkban egyre jobban ismertté váló NaPro Technológia  mellett a betegségek okát feltáró, úgynevezett oki orvoslás más irányzatát is tanulmányozhatták magyar orvosok a lengyelországi Lublinban megszervezett FEMM Health képzés során.

A FEMM elnevezés a Fertility Education & Medical Management angol kifejezés rövidítéséből származik – egy olyan átfogó, az emberi személy méltóságát teljes mértékben tiszteletben tartó egészségnevelési és egészségügyi program, mely egyszerre foglalkozik a nők tájékoztatásával és az orvosok továbbképzésével. Ennek során a nők megtanulják megérteni testük működését, hogy felismerjék egészségük hormonális jeleit (Fertility Education – magyarul: termékenységi oktatás), az orvosok számára nyújtott képzés pedig lehetővé teszi, hogy a legújabb kutatások és orvosi protokollok alapján tervezzék meg a szükséges vizsgálatokat és kezeléseket azon nők, illetve párok számára, akiknek erre szükségük van (Medical Management).

A március eleji háromnapos intenzív képzésen az orvosok megismerkedtek a legújabb endokrin kutatásokkal, bemutatásra kerültek a legfrissebb protokollok, a workshopokon pedig ezek alkalmazhatóságát tanulmányozták konkrét esettanulmányokon keresztül.

A képzés során olyan tudományosan és erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen eszközöket és orvosi protokollokat adtak az orvosok kezébe, melyek ismeretében és segítségével, a gyermektelenséggel küzdő pácienseik számára a szakemberek már világszerte nem a mesterséges megoldásokat javasolják, illetve a menstruációs rendellenesség miatt szenvedő pácienseknek sem a fogamzásgátló tablettát ajánlják „orvosi megoldásként”. A FEMM orvosi protokollok a folyamatos kutatásoknak és vizsgálatoknak köszönhetően évente frissülnek, az orvosoknak hozzáférésük van ezekhez a képzés elvégzése után is.

Anna Halpine, a FEMM Alapítvány vezetője előadásában elmondta, hogy világszerte elterjedt a hormonzavarok tüneti kezelése fogamzásgátlókkal – a FEMM azonban a zavar okát törekszik megkeresni és meggyógyítani, és a nők reprodukciós egészségének ügyét az emberi méltóság teljes tiszteletben tartásával szolgálja.

Halpine hangsúlyozta, hogy csak az emberi méltóság lehet az alapja a szabad társadalmak építésének, „melyet ha tiszteletben tartunk, megértünk és teljes összhangban az emberi személlyel beépítjük programjainkba – valódi eredményeket tudunk velük elérni”. Ezért, válaszolva a jelenkor égető szükségére és kihívására, kidolgozták az annyira szükséges szexuális nevelés és a női reprodukciós egészség programját, mely az emberi személy méltóságának valódi megértésében és tiszteletben tartásában gyökerezik.

A FEMM Health a tudomány legfrissebb eredményeit felhasználva járul hozzá ahhoz, hogy mind a nők, mind az orvosok értsék és értékeljék a nők egészségét jelző hormonális állapotokat – és így már ne hormonjaik elnyomásában lássák egészségügyi vagy reprodukciós céljaik elérésének útját.

A FEMM Health protokollokat követő orvosok közössége rendkívül gyorsan növekszik, a lublini képzésen mintegy száz, elsősorban nőgyógyász és endokrinológus orvos vett részt Európa tizenegy országából. Velük együtt így már közel nyolcszáz főre tehető a FEMM-orvosok és -oktatók száma világszerte.

A 2019-es európai FEMM Health orvosképzést Magyarországon rendezik majd. A lublini képzés magyar résztvevőinek kiutazása, valamint a 2019-es budapesti képzés is a Katolikus Szeretetszolgálat „Természetes gyermekáldás” című projektjének keretein belül kerül megrendezésre, mely projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

A magyar orvosok rendkívül pozitívan nyilatkoztak a képzésről, lelkesítő volt hallani, hogy ez a néhány nap mennyi újdonságot és friss információt tartalmazott számukra, melyeket be is tudnak építeni magyarországi orvosi gyakorlatukba.

„A képzés körülbelül öt hazai szakmai konferencia ismeretanyagát sűrítette össze a hallottak hasznossága tekintetében.” (Dr. Tolnay Lajos, Budai Irgalmasrendi Kórház nőgyógyászati ambulanciavezető főorvosa)

„Erős szakmai továbbképzés, pontos és jól kidolgozott szakmai protokollok, segédanyagok. Látókör-szélesítés, szakmai fejlődés.” (Dr. Bakos Marcell szülész-nőgyógyász, NaPro Technológiát alkalmazó orvos)

„Egy nagyon alapos és jó struktúrát hallhattunk, amivel a (zömmel) hormonális rendellenességeket szemlélni érdemes. Új információk is voltak bőven, amelyek eleddig nem jutottak el hozzám.” (Dr. Bálint Balázs, Bethesda-BIK Keresztény Anyasági Központ projekt szakmai vezetője)

A FEMM egészségnevelő programja (Fertility Education) során olyan oktatókat képeznek ki, akik meg tudják tanítani a menstruációs rendellenességgel, meddőséggel küzdő, illetve a saját nőiségüket, egészségüket értelmezni, követni vágyó nőket testük működésére, jelzéseinek megfelelő értelmezésére. Ezt egy telefonos applikáció is segíti (FEMM Health), mellyel az érdeklődők regisztrálni, vezetni tudják megfigyeléseiket. Ez az applikáció olyan fontos információkat tartalmaz a nő ciklusával kapcsolatban, melyeket a FEMM-orvosok értelmezni tudnak és ezen információkat figyelembe véve juthatnak el a megfelelő diagnózishoz és kezeléshez. A FEMM-applikációt alkalmazók száma jelenleg világszerte mintegy 390 ezer fő, de jó hír a már egyéb megfigyelési módszert alkalmazók számára, hogy a FEMM-szemléletet magukénak mondó orvosok egyéb ciklustáblázatok (Billings, Creighton, Sensiplan) alapján is el tudnak indulni mind a kivizsgálás, mind pedig a kezelés útján.

A FEMM-programot kidolgozó szakemberek, hasonlóan a NaPro Technológiát alkalmazó omahai VI. Pál Intézethez, az oki orvoslás alapelveit követik, azaz meddőség és egyéb nőgyógyászati, endokrinológiai problémák esetén nemcsak a tüneteket igyekeznek csökkenteni vagy elfedni, hanem az elsősorban hormonális probléma okát keresik, azokat igyekeznek diagnosztizálni és kezelni.

Fotó: Schaffler Orsolya és Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria