Magyar nyelvű vasárnapi szentmise-közvetítés is lesz Szlovákiában a rendkívüli helyzet idején

Külhoni – 2020. március 12., csütörtök | 19:14

A Szlovákiában érvényes, egyházi programokat is érintő intézkedések idején, miszerint nem tartanak nyilvános szentmiséket március 23-ig az ország templomaiban, a számos különféle kezdeményezés mellett a szlovák közszolgálati rádió is hozzájárul ahhoz, hogy a hívek legalább élő közvetítésben otthonaikban kísérhessék figyelemmel március 15-én, nagyböjt harmadik vasárnapján a szentmisét.

A rádió vezetősége a szlovák és magyar hívek lelki igényeit is figyelembe véve reggel nyolckor magyar nyelven, kilenc órai kezdettel pedig szlovák nyelven közvetít római katolikus szertartású szentmiséket élő adásban a pozsonyi papi szeminárium és hittudományi kar Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnájából.

A magyar nyelvű szentmise a Pátria rádión keresztül lesz hallgatható, akár rádiókészülék, akár pedig az internet segítségével. A szentmisét Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora celebrálja. A pozsonyi magyar lelkipásztor közösségük honlapján felhívta a hívek figyelmét arra, hogy „a misehallgatásra kijelölt idő valóban az ima és elmélyülés ideje legyen a misét hallgatók otthonaiban“.

A rendkívüli helyzetben szorgalmazott vasárnapi misehallgatás lehetősége mellett a közösségi honlapon a további nagyböjti programokat is naprakészen olvashatják az érdeklődők, s nem utolsósorban a lelkipásztor rendszeres buzdításait is, melyekkel a Szlovákiában érvényben levő óvintézkedések idején is kísérni szeretné a hívek nagyböjti útját.

A vasárnap közvetítendő magyar szentmise előtt már megtalálható lesz a pozsonyi magyar katolikusok honlapján a reggel nyolc órai mise énekrendje és az olvasmányok szövegei is, hogy aktívabb részvétellel tudjanak a hívek együtt imádkozni, lélekben közösséget alkotni, a vasárnap megszentelésére törekedni a speciális helyzetben is.

Felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy a március 15-i megemlékezés a pozsonyi Medikus-kertben a Petőfi-szobornál, valamint a március 21-i teológiai magyar szabadegyetem pozsonyi előadásai az illetékes szervezők közleménye értelmében elmaradnak.

Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Fotó: Pozsonyikatolikusok.sk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria