Magyar passiójátékot adtak elő Münchenben

A passiójátékot az egyházközség nagyböjti lelki hétvégéjének keretében mutatták be. A lelkinapok meghívott vendége Forgó Miklós kunszentmártoni plébános volt, aki március 30-án az ifjúság lelki készületét segítette, majd vasárnap az egész egyházközségnek tartott elmélkedéseket Jézus utolsó, kereszten elhangzott szavairól. A délutáni passió-előadásra való ráhangolódást szolgálta a gyermekeknek és ministránsoknak tartott keresztúti áhítat, melyet először rendeztek meg Merka János, az egyházközség plébánosa és Szarvas Erzsébet lelkipásztori munkatárs vezetésével.

A passiójátékot tizennégy fiatal mutatta be a müncheni Szent Erzsébet-templomban. A színjátszó csoportban nemcsak a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség, hanem az Augsburgi Magyar Katolikus Misszió és a Müncheni Magyar Nyelvű Református Gyülekezet is képviseltette magát. A darabban közreműködött a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség DurMolOk ének- és zeneegyüttese Geng Ildikó vezetésével. A rendező, akárcsak tavaly, Kaj Ádám volt, aki ezúttal Lukács evangéliuma alapján vitte színre Jézus szenvedéstörténetét.

Az előadás a Jézus jeruzsálemi bevonulásától egészen feltámadásáig és apostolainak való megjelenéséig tartó időszakot ölelte fel. A darab Eucharisztia-központú keretének egyik mozzanatát az apostolok vallomása adta Jézus bevonulása előtt, amikor így szóltak: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem” – utalva ezzel az áldozás előtt elhangzó szavakra.

A megváltás drámáját modern és formabontó, ugyanakkor mély tartalmú szimbolikus elemek hozták közelebb a közönséghez. Markánsan kirajzolódott a Jézus letartóztatásában és perében asszisztáló apparátus lelki sötétsége: a Jézust elfogó katonák talpig feketében, napszemüvegben léptek színre, a Júdást alakító szereplő maga pedig fekete bőrdzsekiben vette át a harminc ezüstöt Kajafás főpaptól.

Az evangéliumi szövegkönyvhöz képest új volt Kajafás és Pilátus dialógusa, melyben a cinikus főpap – látva a lázongó tömeget – ravasz módon vette rá a helytartót végzetes döntésére. Ezzel szemben megindító volt, ahogy az egyszerű kockás inges apostolok „Ártatlan”-t kiabáltak Pilátus ítélőszéke előtt, majd sírig kísérték Mesterüket. Szintén újszerű rendezői elképzelés alapján valósult meg a Golgotára vezető út: a menetben maguk a katonák hordozták Jézust, majd emelték fel a kivégzőhelyen, ahol Jézus Atyja kezébe ajánlotta lelkét.

Húsvét igazi öröme sugárzott a záró jelenetből, melyben Jézus piros stólával átkötött hófehér ruhában köszöntötte a csodálkozó apostolokat. Ennivalót kért tőlük, majd megtörte a kenyeret, és – teljessé téve ezzel a darab Eucharisztia-központú keretét – így szólt: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” –, utalva ezzel az utolsó vacsora szavaira és arra is, hogy Jézus saját magát adja nekünk a kenyér színében. Az előadást a DurMolOk énekkar Krisztus jelenlétét hirdető éneke zárta.

Forrás és fotó: Taczman Andrea, Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjas

Magyar Kurír