Magyar szakácsok főztek ünnepi ebédet szegényeknek Rómában

Külhoni – 2019. január 8., kedd | 12:00

Ismét a Kapuvári ÍzvadÁszok főztek ünnepi ebédet a szegényeknek Rómában január 6-án. A menü marhapörkölt volt tarhonyával, vitaminsalatával és csemegeuborkával.

Az ÍzvadÁszok 2017 karácsonyán Budapesten

Idén vízkeresztkor is a Kapuvári ÍzvadÁszok Gasztronómiai Egyesület tagjai készítették az ebédet a Sant’Egidio közösség római menhelyén, ahol hosszú sorokban álltak az emberek a magyar ételekért. A pörkölt mellé édességként szaloncukrot kaptak a rászorulók, akik a kapuvári Cserpes Sajtműhely túrórudiját is megkóstolhatták. Mindkét édesség kuriózumnak számít Olaszországban.

Ez volt az ötödik év, hogy a Róma belvárosában, a Trastevere negyedben működő szegénykonyhán a Magyarországról érkező szakácscsapat készítette az ünnepi ételt. A Kapuvári ÍzvadÁszok tagjai 2015 óta segítik a Sant’Egidio közösség munkáját. Hagyománnyá vált, hogy december 25-én a közösség budapesti menzáján főznek ebédet a rászorulóknak, vízkeresztkor pedig Rómában, ahol most is 350 embernek készítettek meleg ételt magyaros ízekkel.

Magyar László, a Kapuvári ÍzvadÁszok vezetője elmondta, most is minden alapanyagot Magyarországról szállítottak Rómába: több mint 80 kilogramm marhahúst, 25 kilogramm hagymát, 35 kilogramm tarhonyát és 55 kilogramm szaloncukrot. A marhahúst azért választották, hogy a nem keresztény vallásúak is fogyasztani tudják. „Mindenkit tiszteletben tartva minden évben valami magyarosat igyekszünk főzni” – tette hozzá Magyar László.

Marco Sala, a Sant’Egidio közösség római felelőse az MTI-nek elmondta, hogy a magyarokat már minden évben várják. „Számunkra ez az ünnepi ebéd a Magyarországgal való barátságot jelképezi, és közben rámutat arra is, hogy a boldogság olyan kenyér, amelyet a nálunk szegényebbekkel kell megosztani. A kapuváriak csodát teremtenek a barátság ebédjével” – fogalmazott Sala.

A csapatot vezető Hámori György kapuvári polgármester „szeretetfőzésként” jellemezte az eseményt. A jótékonysági akciót az önkormányzat mellett helyi vállalkozások, szervezetek és magánszemélyek adományai támogatják.

Forrás: MTI

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria