Megáldották a magyar segítséggel helyreállított templomot a földrengés sújtotta Tolentinóban

Külhoni – 2017. december 10., vasárnap | 11:04

Megáldották december 9-én, szombaton a közép-olaszországi Tolentinóban a Szent Szív és Szent Benedek templomot, amelynek helyreállítását Magyarország finanszírozta.

A templom kapuit Nazzareno Marconi püspök nyitotta meg, az ünnepségen részt vettek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet, Varga Lajos váci segédpüspök, valamint Andrea Carradori, a Szent Szív Társaság perjele és a Vatikán képviselői.

Balog Zoltán kegyelmi pillanatnak nevezte a templom újranyitását. Felidézte, hogy a település egy éve levélben kért segítséget Magyarországtól a templom helyreállításához.

Itáliából évszázadok óta érkeztek Magyarországra papok, művészek és tudósok – fogalmazott, megemlítve Gellért püspököt és Kapisztrán Szent Jánost. „Most mi jöttünk el Tolentinóba.”

Hangsúlyozta, hogy a segítség jelképes, Magyarország nem gazdag ország, de gazdaságilag eljutott arra a szintre, hogy tud segíteni: a Hungary Helps program révén, amely segítséget nyújt a keresztényeknek Szíriában, Irakban vagy épp afrikai diákoknak ad ösztöndíj-lehetőséget Magyarországon.

Magyarország 150 millió forinttal támogatta a templom helyreállítását.

Andrea Carradori tavaly december 8-án küldte el levelüket Orbán Viktor miniszterelnöknek. Egy év elteltével sikerült megnyitni a templomot – mutatott rá a miniszter.

A Szent Szív és Szent Benedek templom nemcsak az első templom, hanem az első középület, amely a földrengés után megnyitotta kapuit, Tolentinóban az összes többi templom zárva van még.

A templomba tábla került a magyar és az olasz zászlóval, amely emlékeztet arra, hogy a magyar kormány finanszírozta a helyreállítást. A helyi lakosok – mint azt a közmédiának elmondták – nagyon várták a templom újranyitását, mert az viszonyítási pont számukra. Sok olaszországi magyar is elment az ünnepélyes megnyitóra.

Giuseppe Pezzanesi polgármester hangsúlyozta, hogy a templom újranyitása történelmi pillanat, amelyet a település sohasem felejt el, az olasz és a magyar nép közötti kötelék most már örökérvényű. Bejelentette, hogy testvérvárosi kapcsolatra lépnek Nagykőrössel.

Az 1805-ben alakult, csak Tolentinóban több mint negyven főt számláló laikus Szent Szív Társaságot csuhásoknak (Sacconi) is nevezik a húsvét pénteki passión viselt öltözékük miatt. A Szent Szív templomban a régi rítusú, latin nyelvű misét celebrálják.

A magyar kormány a 2009-es abruzzói földrengés után a szintén súlyos károkat szenvedett Capestrano városában Kapisztrán Szent János szülőházának helyreállításában is segített a budapesti I. kerülettel közösen.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) részéről Varga Lajos váci segédpüspök érkezett az ünnepségre, valamint Tóth Tamás rektor, az MKPK római ágense és Németh László olaszországi magyar főlelkész.

A Collegium Germanicum et Hungaricumból és a Pápai Magyar Intézetből érkező zarándokok a Tolentino városka közelében fekvő loretói kegyhelyen – Szűz Mária názáreti házának őrzési helye – az ünnepséget megelőzően közös szentmisén vettek részt, amelyet Varga Lajos püspök mutatott be.

A Németh László főlelkész vezette, olaszországi magyarok alkotta zarándokcsoportnak – akikkel a miniszter és az államtitkár a szombati ünnepség után külön is találkozott – vasárnap délelőtt Varga Lajos püspök misét celebrált.

Forrás és fotó: Pápai Magyar Intézet

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria