Megtartották a hagyományos éves egyházmegyei hitoktatói találkozót a nagybecskereki püspökségen

Külhoni – 2021. augusztus 31., kedd | 9:54

Minden év augusztus utolsó szombatján tartják meg a Nagybecskereki Egyházmegye hitoktatóinak találkozóját. Az egyházmegye hitoktatási ügyekkel megbízott lelkipásztora, Csipak Csaba augusztus 28-án találkozott a résztvevőkkel a püspöki palotában, ahol az aktuális egyházmegyei hittanos programokról is egyeztettek, Német László megyéspüspök pedig átadta a következő tanévre szóló kinevezéseket.

Azért vagyunk katekéták, mert a püspök küld bennünket erre a feladatra. Mi, papok azáltal, hogy felszenteltek bennünket, arra is hivatottak vagyunk, hogy hitoktatást végezzünk. De a lelkipásztorok mellett a világi hitoktatók is a püspök tekintélyével és az Egyház nevében vannak jelen az iskolában – hangsúlyozta Csipak Csaba a hitoktatók számára tartott előadásában.

Tanúságtevő életmódra buzdította a hittantanárokat, a gyermekek számának csökkenése miatti óraszámcsökkenéssel kapcsolatban pedig türelemre és szolidaritásra intett.

A hitoktatók kinevezéseit a 2021/22-es tanévre az egyházmegye főpásztora adta át. Német László SVD püspök, aki egyúttal a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke is, elmondta, hogy a főpásztori testület a hitoktatók érdekeit szem előtt tartva folyamatos tárgyalásban van az állami szervekkel. Törekednek az iskolai hitoktatás elfogadtatására, valamint a hitoktatók munkaviszonyának rendezésére, állandósítására. A verbita szerzetes az egyházmegye főpásztoraként – a közelmúltban lezárult helyi zsinat hozadékaként – kiemelte, hogy a lelkipásztorok mellett a jövő évtől a hittantanárok számára is ingyenes általános és szakorvosi vizsgálatot biztosít a püspökség.

A 2021/22-es tanév tervei között szerepel képzőművészeti és fotópályázat, valamint a járványügyi helyzet függvényében lehetséges megoldásokról is szót ejtettek az egyéb tervezett egyházmegyei programok kapcsán.

 

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria