Megújul a nagyváradi magyarság egyik meghatározó épülete, az Ady-líceum

Külhoni – 2022. január 12., szerda | 14:44

Állami finanszírozásból, 52,5 millió román lejből (kb. 3,8 milliárd forint) újul meg Nagyvárad magyarságának meghatározó iskolaépülete, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye tulajdonában lévő Ady Endre Elméleti Líceum. A 250 éves épület teljes felújításáról szóló szerződést január 8-án írta alá Böcskei László megyéspüspök és Cseke Attila romániai fejlesztési miniszter az iskola dísztermében.

A RomKat.ro erdélyi katolikus hírportálnak Vad Márta igazgató elmondta, a felújításról szóló dokumentum aláírásával az iskola 250 éves jubileumi ünnepségsorozatát is megnyitották, amely révén az intézmény orsolyita örökségét viszik tovább. 1772-ben Szenczi István kanonok ugyanis hét Kassáról érkezett orsolyita nővérre bízta a feladatot, hogy a városban leányiskolát alapítsanak. Az intézményben 1772 őszén kezdődött meg a tanítás.

„Mi az ő hagyományaikat nagyon nagy tisztelettel visszük tovább” – fogalmazott Vad Márta, hozzátéve, hogy aki végigmegy az iskolán, megérzi, hogy a hely szelleme kötelez. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a 21. század elvárásainak is megfelelő legyen mindaz, amit a diákoknak nyújtanak.

Az iskola régóta felújításra szorul, ezért az intézmény a Partium Alapítvány anyagi támogatásával már korábban átfogó felmérést készíttetett a nagyobb barokk szárnnyal is rendelkező műemlék épületről. Ez a dokumentáció képezte az alapját annak a kormányhatározatnak, amellyel a román kormány támogatta a fejlesztési minisztérium által finanszírozandó felújítást.  A kormányhatározat a nyáron jelent meg, és decemberben választották ki a felújítást tervező és végző kivitelezőt, amely egy hét cégből álló konzorcium.

Az épület felújítása a tervek szerint 26 hónapig tart majd, ebből 2 hónap a tervezés, illetve 2 év a kivitelezés – közölte Vad Márta igazgató, hozzátéve, az épület ilyen átfogó, teljes körű rehabilitációjára eddig nem került sor. A napokban elkezdődnek azok a tárgyalások is, amelyek során megbeszélik a munkafolyamat pontos fázisait, ami azért is fontos, mert az iskolában a munkálatok alatt is folyamatos lesz a tanítás.

A felújításról szóló szerződés aláírásakor az aláíró felek mellett jelen volt Szabó Ödön helyi parlamenti képviselő, Pető Dalma önkormányzati képviselő, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a felújításban részt vevő tervező és kivitelező cégek, valamint a román és magyar sajtó képviselői, illetve az iskola tanári karának és diáktanácsának néhány tagja is.

Az eseményen Vad Márta igazgató röviden ismertette az iskola történetét az orsolyita nővérek megérkezésétől a jelenig, a ma 28 osztállyal és az idei tanévtől már 4 szakiránnyal működő tanintézményig.

Cseke Attila miniszter arról is beszélt, hogy Bihar megye egyik legjelentősebb magyar tannyelvű középiskolája számára kiemelt fontosságú épületének helyrehozatala.

Böcskei László megyéspüspök azt emelte ki, hogy a templom és az iskola mindenkori alappillérei a kultúrának, a fejlődésnek.

A felújítást tervező cég nevében Emődi Tamás építész képes beszámolóban rövid áttekintést nyújtott az iskola építésének szakaszairól 1772-től az 1920–30-as évekig, amikor az utolsóként elkészült szárnyak is megépültek. Azt is megmutatta, melyek azok az épületrészek, amelyeket az eredeti barokk stílusban fognak helyreállítani.

Az aláírást követően a megjelent vendégeket, meghívottakat állófogadásra invitálta az iskola vezetősége.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Adyliceum.ro; Cseke Attila Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria