Meleg szív és meleg tea a temesvári vasútállomáson – Akcióban a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei

Külhoni – 2022. január 14., péntek | 9:28

Társadalmi szolidaritási programot indítottak január 12-én a Romániai Máltai Szeretetszolgálat fiatal temesvári önkéntesei: a Meleg szív elnevezésű akciójuk keretében az erős lehűlés miatt szendvicsekkel és forró teával segítik a pályaudvaron és annak közelében tartózkodó hajléktalanokat.

A programot egy fiatal önkéntesekből álló csoport álmodta meg, amelyet be is mutattak a kirendeltség igazgatótanácsának. A döntéshozók meggyőzőnek találták az elképzelést. A kísérleti program koordinátori feladatainak ellátását Alexandru Râțăra bízták, már csak azért is, mert az elképzeléshez ő találta meg a pénzforrást. (Az önkéntesek véradáskor kapott utalványaikat is erre a programra használták fel: egyenruhák készültek, amelyben az önkéntesek tevékenységüket végzik, és minden egyébre is futotta, ami az akció sikeréhez szükséges volt.)

Miután az önkéntesek felszerelkeztek, a járványügyi előírásokat betartva elkészítették a szendvicseket és a forró teát. Az estére a máltai kápolnában elmondott közös imával készültek, kérve Isten áldását tevékenységükre.

Az akciót a temesvári Északi pályaudvarnál és környékén kezdték, ahol sok esetben húzódnak meg a hajléktalanok, rászorulók az időjárás viszontagságai elől menekülve.

A szolgálatot első alkalommal Ana, Karina, Lăcrămioara, Constantin, Răzvan, Cristi és Alex vállalta.

„Büszkék vagyunk rátok, lelkesedésetek új lendületet ad a jótékonysági tevékenységünknek!” – írta közösségi felületén a segélyszervezet temesvári csoportja, megköszönve az önkéntesek áldozatos helytállását.

Az akciót a temesvári polgármesteri hivatal, a helyi rendőrség és az állomás vezetősége is jóváhagyta, így az tovább folytatódik.

Forrás és fotó: Máltai Szeretszolgálat temesvári csoportjának Facebook-oldala/ Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria