Mit kell tennünk, testvérek? – Papi és szerzetesi találkozót tartottak Csíkszentdomokoson

Külhoni – 2021. június 1., kedd | 16:16

A Márton Áron-kilenced hatodik alkalmával papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a csíkszentdomokosi plébániatemplomban, ahol számos paptestvér, férfi és női szerzetes, valamint nagyszámú hívő volt jelen. A szentmisét Urbán Erik OFM tartományfőnök, a megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynök mutatta be.

Az imaalkalmat egész napos szerzetesi és papi találkozó előzte meg, amelyet a segítőnővérek szerveztek csíkszentdomokosi kolostorukban. Rövid bemutatkozás után zarándokútra indult a közösség. Az útnak négy állomása volt, mindegyiken Márton Áron püspök papszenteléskor elmondott prédikációiból vett idézeteket elmélkedtek át a résztvevők, majd 3-4 fős kiscsoportokban beszélgettek az elmélkedési témákról.

A közös ebédet követően újra feladatot kapott a jelen lévő papi és szerzetesi közösség: három szóban össze kellett foglalni mindazt, ami kinek-kinek a hivatását jellemzi. A három szóhoz egy-egy képet kellett keresni a Márton Áron Múzeumban, majd mindenki elmondta, az általa választott kép – amely összefüggésben volt Márton Áron püspökkel, az ő hivatásával – hogyan alkot egy nagy egységet, és hogyan határozza meg az ő hivatását.

A szentmise előtti szentségimádási órában papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak. A szentmise elmélkedésében Urbán Erik OFM a papokhoz és szerzetesekhez, valamint a hívekhez szólt. Assisi Szent Ferenc hívőkhöz írt második levelének 48. verséből indult ki. Ott azt olvassuk: „És mindezeken a férfiakon és nőkön, amíg így cselekszenek és mindvégig kitartanak, megnyugszik az Úr lelke, s lakóhelyet és szállást készít bennük magának.” Ez a keresztény élet megkoronázása, ahol az ember Krisztusban egyesült Istennel, hiszen aki mindvégig kitart, az üdvözül. Mennyire fontos, hogy imádkozzunk ezért, hogy valóban birtokolni tudjuk, birtokoljuk az Úr lelkét, amely a legfontosabb eleme az Egyházhoz tartozásunknak, vagyis az odatartozásunk Krisztus misztikus testéhez.

„Mit kell tennünk, testvérek?” – tette fel a kérdést. A válaszban három fogalom köré csoportosította a tennivalókat: központba helyezni, összpontosítani, szétszóródni. Három olyan lényeges mozgás ez, amely életünk és küldetésünk megújulásához, újraalapításához vezet.

Az első fogalom: központba helyezni. Mit jelent ez? A szívünket az Úr felé fordítani, otthagyni minden akadályt, félretenni minden aggodalmat, hogy szolgálhassuk, hogy szerethessük és tisztelhessük a mi Urunkat, Istenünket tiszta szívvel és tiszta értelemmel, mindezt szabadon.

Összpontosítani. Valamire összpontosítani azt jelenti: a lényegesre figyelni, mégpedig azért, mert a szétszórtságot és a szétdaraboltságot jó elkerülni. A mai világ valósággal rájátszik arra, hogy minél szétszórtabbak legyünk, minél inkább szétdarabolódjunk, s ha nem összpontosítunk, nem fókuszálunk a lényegesre, az életünk szétesik, széthullik darabokra. Fontos, hogy a prioritásokra összpontosítsunk; elkötelezetten éljünk, mégpedig úgy köteleződjünk el a változó világban, hogy ragaszkodjunk a változatlan igazságokhoz és értékekhez. Egy olyan változó világban ragaszkodjunk a változatlan igazságokhoz és értékekhez, ahol az emberek egyre kevésbé elkötelezettek az életükkel és a jövőjükkel kapcsolatban.

A harmadik fogalom: szétszóródni. Elindulni a világ felé… Miért? Hogy tanítsunk és hirdessük: egyedül az Úr mindenható. Minden más elmúlik, illetve beteljesedik. Tudatában kell lennünk annak, hogy az Úr nem azért hívott, hogy magunkért éljünk csupán, hanem másokért. Testvéri közösségeink nem öncélúak, hanem azért vannak, hogy megismertessék az Isten országát. Urbán Erik beszédét egy fohásszal zárta: „Áron püspök, aki a hit jelével előttünk jártál, életpéldád és életszentséged az Úrra mutat és tanít, tekints le ránk!”

A nap a Márton Áron Múzeum Facebook-oldalán online követhető beszélgetéssel zárult, amelyet Hadnagy Margó segítőnővér moderált, résztvevői a kármelita Katalin nővér, a mallersdorfi ferences közösséghez tartozó Klarissza nővér, a ferences Tibor és a pálos Botond testvér voltak. A belső utakon zarándokolhattak velük, akik követték a beszélgetést, amely a szerzetesi életre való meghívásuk felfedezésének idejébe vezetett vissza. Külön értéke és szépsége volt a megszólalásoknak a vallomásos rész, amikor betekintést engedtek az indulás fájdalmaiba és félelmeibe. Líraian szép volt, ahogyan egybehangzóan a közösségükben, rendjükben az otthon, otthonosság megtalálását nevezték a hivatásukról való megbizonyosodás kulcspontjának.

E beszámolót egy kommentben olvasott hozzászólás szavaival lehet méltón lezárni: „De jó, kedves szerzetesek, hogy vagytok nekünk! Köszönjük az imába gyökerezett háttérországot, amivel ti számunkra megszövitek az otthonosság megtartó, védő hálóját!”

Szerző: Bodó Márta

Forrás: Romkat

Fotó: Suciu Dorottya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria