Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkészt a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki

Külhoni – 2021. augusztus 26., csütörtök | 16:45

Augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést adományozta Vörös Máriának, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége alelnökének és Molnár Tamásnak, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorának.

Augusztus 20-án, államalapító Szent István királyunk ünnepén adták át az Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést két felvidéki személyiségnek – tevékenységük elismeréseként. A rangos kitüntetést ezúttal Vörös Mária, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke és Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora, a Pozsonyi Főegyházmegye helyettes bírósági helynöke vehette át Magyarország pozsonyi nagykövetségén.

Molnár Tamás atya, aki a Vatikáni Rádió magyar adásának pozsonyi tudósítója, a rádió weboldalán személyes hangon számol be az elismerés üzenetéről, szolgálatáról és a rádióval való kapcsolatának jelentőségéről.

A díjazott megosztotta, a nap és a város is nagy jelentőséggel bír számára: „Évről évre ünnepként élem meg az egész közösséggel együtt augusztus 20-át, annak ellenére is, hogy ez Szlovákiában nem munkaszüneti nap. Pozsony pedig, jelenlegi szolgálati helyem, szorosan fűződik nemzetünk történelméhez. Gondoljunk csak például a koronázásokra… Pozsonyi lelkipásztori szolgálatom alatt, folytatva egy már megkezdett szép hagyományt, évről évre a koronázódómban, vagyis a Szent Márton-székesegyházban mutatom be a Szent István-napi ünnepi magyar szentmisét. Így volt ez idén is, immár nyolcadszor.”

Molnár Tamás felidézte: „Múlt pénteken ketten kaptunk Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Szlovákiában. Vörös Mária pedagógus, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke és jómagam. Egy pedagógus és egy pap. Mintha csak a jól ismert Reményik-vers felhívását üzenné nekünk, szlovákiai magyaroknak a kitüntetés adományozója, Áder János elnök úr, s mindazok, akik az adományozás folyamatában érintettek: »Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!«”

A teljes írást ITT olvashatják.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria