Nagy érdeklődés kísérte a csíkszeredai régizene-fesztivált

Külhoni – 2019. július 18., csütörtök | 14:11

Sokakat vonzottak a csíkszeredai régizene-fesztivál programjai: a Régizenei Nyári Egyetemen közel száz kurzushallgató, a reneszánsz gyermeknapon ötszáz gyermek vett részt. A szervezők célja szerint a július 7. és 14. között zajló eseménysor a Kájoni János születésének 390. évfordulójára szervezett emlékévhez kapcsolódóan a ferences polihisztor örökségét volt hivatott közelebb vinni a közönséghez.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere elmondta: a koncerteken olyan kézirat-átdolgozásokat is hallhatott a közönség, amelyek még nem szólaltak meg a fesztiválon; az együttesek repertoárjában valamilyen formában megjelent Kájoni alakja, művei, és a Nyári Egyetem kurzuszáró hangversenyein is számos általa lejegyzett mű csendült fel.

Az idei régizene-fesztivál számokban: nyolc nap nyolc helyszínen; együttesek, egyéni előadók hét országból (Magyarország, Franciaország, Dánia, Svájc, Olaszország, Németország és Románia); koncertek, lemezbemutató, borkóstoló, hangszerbemutató.

A július 7. és 12. között megrendezett Régizenei Nyári Egyetem hat napján mesterkurzusok, nyitott kurzusok, szakmai előadások zajlottak, tizenhárom oktató közreműködésével – e programokba öt országból (Ausztria, Németország, Szlovákia, Magyarország és Románia) közel százan kapcsolódtak be.

A szervezők által közölt információk is igazolják, hogy ma is helye van a régizenének. Minden fellépőt telt ház fogadott; a legtöbben a Barokk Fesztiválzenekar koncertjére voltak kíváncsiak, amely idén is a Román Kulturális Intézettel való együttműködésnek köszönhetően valósulhatott meg. A koncerten közreműködtek a Régizenei Nyári Egyetem ütőhangszeresei.

A rendezvény egyik színfoltja volt a megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő bukaresti Magyaradás közönségtalálkozója, hiszen a Magyaradás ott volt a fesztivál megszületésénél, és nagy szerepet játszott abban, hogy a romániai magyarság a kezdetektől fogva tudott az eseményről. „A közönségtalálkozón számos felvételt láthattunk, amelyek visszaidézték a kezdeteket, megelevenedtek előttünk azok a meghatározó személyiségek, akik szerepet játszottak a régizene-mozgalomban, gondolok itt Babrik Józsefre, Brandner Nórára, a Barozda együttesre, Boros Zoltánra, Majó Zoltánra. Nagyon fontos számunkra, akik a csíkszeredai régizene-fesztivál megszületésének negyvenedik évfordulójára készülünk, hogy úgy tudjuk átgondolni a következő évi rendezvényt, úgy tudjunk visszanyúlni, úgy tudjuk összefoglalni az elmúlt negyven évet, hogy ismerjük a mérföldköveket, és írjuk tovább együtt a fesztivál történetét” – mondta Ferencz Angéla.

Jövőre július 12. és 19. között szervezik meg a régizene-fesztivált Csíkszeredában. Az események és a koncertek a 2020-ban fennállásának 40. évét ünneplő fesztivál történetéhez, eredményeihez, fellépőihez kapcsolódnak majd.

További fotók ITT.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Szőcs Lehel és Szigeti Vajk István/Csíkszereda Régizene Fesztivál/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria