Nem csak átvitt értelemben munkálkodtak együtt az Úr szőlőjében az erdélyi kispapok és plébánosaik

Külhoni – 2019. október 21., hétfő | 13:09

Második alkalommal szervezték meg a kispapok plébánosainak és a szeminárium elöljáróinak találkozóját október 16–17-én Gyulafehérváron. A második napon Jakubinyi György érsek mutatott be szentmisét.

Az elöljárók kezdeményezésére tavaly decemberben volt az első találkozó, amelyet az indokolt, hogy a papnevelésben a szeminaristák plébánosai is fontos szerepet játszanak. A mostani találkozó közös ebéddel vette kezdetét, amelyen jelen volt Jakubinyi György érsek is.

Délután András István rektor tartott beszámolót az elmúlt évben megvalósított és a jövőben megvalósítandó tervekről. Ezt követően a szeminárium rektora előadásában két témáról szólt. Az elsőben a megkülönböztetés fontosságára fókuszált. Példaként Ferenc pápát említette, aki többször hangsúlyozta, hogy meg kell tanítani a fiatalokat választani, különbséget tenni. Felgyorsult világunkban rengeteg lehetőség áll előttünk, és másodpercek alatt számtalan lehetőség vesz körül minket. Mindennek a hátránya, hogy a mai fiatalok nehezen tudnak hosszú távon gondolkodni és döntéseket hozni, mert figyelmüket inkább a most, a pillanat ragadja meg. Fontos megtanítani őket a megkülönböztetésre. Másodszor a változásra reflektált. Evidens, hogy az élet legfontosabb jellemzője a változás; amint Arisztotelész is vallotta: „Akkor van élet, ha van változás.” Ezt a változást a rektor mozgásnak nevezte, amelynek látszódnia kell a kispapok életében, ugyanis a stagnáló élet halott.

Ezt követően az elöljárók a plébánosokkal együtt kimentek a szőlődombra, ahol a kispapok begyűjtötték az idei termést. A plébánosok segítettek kispapjaiknak a szőlőszedésben, és közben régi emlékeket, történeteket idéztek fel.

A második nap közös szentmisével vette kezdetét, amelyet Jakubinyi György érsek mutatott be.

A főpásztor beszédében a nap szentjéről, Antióchiai Szent Ignácról és a hivatásról elmélkedett. Jézus figyelmezteti apostolait, nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket (Jn 15,16). Ebben áll a mi hivatásunk: Isten ingyenes kegyelmét elfogadni, amellyel megajándékozott bennünket. De mindemellett fontos a példa is, amelyet a fiatalok látnak a plébánián, hiszen a példaképek mindannyiunk életében meghatározók – hívta fel a figyelmet a főpásztor. Végül kérte a plébánosokat, az elöljárókat és a kispapokat, hogy imádkozzanak hivatásukért.

A találkozó reggelivel zárult. A résztvevők örömüket fejezték ki, hogy a tavaly megkezdett közös út ebben az évben is folytatódott. Reményeik szerint, a jövőben is sor kerül hasonló találkozókra.

Forrás és fotó: Romkat.ro/Seminarium.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria