Nyári túrát szervezett a törökbecsei Háló-közösség a Sóskopó rezervátumba

Külhoni – 2019. július 24., szerda | 10:56

Nyolc délvidéki településről, illetve Magyarországról is érkeztek résztvevők július 13-án a Délvidéki Háló törökbecsei tagjai által szervezett túrára. A 38 főből álló csapat, élén Micsik Béla „bogozóval”, a Sóskopó Különleges Természetvédelmi Területet ismerhette meg a kirándulás alkalmával.

A túra mottója ez volt: „Őrizd meg a rád bízott kincset”. A fiatalabbak és vállalkozó szelleműek gyalogosan tették meg a mintegy 8 kilométeres utat a gyógyhatású Sóskopó-tó déli partján. A régebb óta fiatalok traktoros pótkocsin ülve csodálhatták meg Isten teremtett világának szépségét.

Az idei esős nyár nyüzsgő élettel töltötte meg a tó környékét. A ritkaságnak számító védett növényzet mellett sok bogarat, a magaslesről védett madarakat is láthattak a résztvevők.

Ebéd után előadással folytatódott a program. A természetvédelmi övezet őre és vadőre, Bitó Ottó előadásából sok érdekességet megtudhattak a kirándulók a terület élővilágáról és a megőrzéséért indított kezdeményezésekről.

Különösen a vándormadarak életében nagy jelentőségű a Sóskopó területe, ugyanis tavasszal itt párzanak és keltik ki a fiókáikat, s ha szárazabb a nyár, továbbvándorolnak. Északról a darvak október végén vagy november elején lepik el a tavat; a vadludakkal és vadkacsákkal együtt több tízezres létszámban láthatók akkor. Ebben az időszakban szervezik meg minden évben a darufesztivált.

A szentmisén, amelyet Vreckó Ferenc zentai plébános és Halmai János törökbecsei káplán celebráltak, hálát adtak a résztvevők a Jóistennek a szép élményekért.

Visszafelé az utat sokkal gyorsabban tették meg a kirándulók, mert a fejük felett fekete felhők tornyosultak, és hamarosan el is eredt az eső. De ez sem rontotta el a hangulatot, hiszen áldott Földünk élővilágát, így a Sóskopó környékét is a víz élteti.

A program megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria