Nyúl Viktorral készültek a húsvétra Londonban

Külhoni – 2019. április 3., szerda | 16:01

Március 30-án egy maroknyi magyar csoport, idősek és fiatalok gyűltek össze a londoni Szent István Ház Mindszenty termében, hogy az imádságban találkozzanak Jézussal, egymással, és így készüljenek a húsvét ünnepére.

A lelkinap vezetője Nyúl Viktor, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke volt, aki arra hívta a résztvevőket, hogy együtt szemléljék Jézus arcát. Három elmélkedésen keresztül betekintést nyerhettek abba, hogy Krisztus a szaván keresztül gyógyít. Jézus tanít, hogy a mi beszédünk is építő és gyógyító legyen. Bátorít bennünket, hogy olvassuk gyakran a Bibliát. A testével, az Eucharisztia szentségével táplálja az Egyházat, és közösséget hoz létre. Az előadó idézte Szent II. János Pál pápát: „Az Oltáriszentségben jelen van Jézus Krisztus a maga valóságában, és ezt vegyük komolyan!” Jézus az Irgalmán keresztül gyógyítja az Egyházát. Ferenc pápát idézve: „Isten személyiigazolvány-száma: irgalom.” 

Ugyanakkor Nyúl Viktor Ferenc pápa nyomán bátorított minden résztvevőt, hogy Jézus követésében e három szót se felejtsék el: „köszönöm”, „kérem”, „bocsánat”. Gyakoroljuk ezeket mindennap – hangsúlyozta, hozzátéve: a szentgyónásban mindig találkozunk az irgalmas atyával, aki mindig visszafogadja a tékozló fiút.

A lelkinap jó alkalom volt arra is, hogy a húsvéti szentgyónást elvégezzék a résztvevők, a keresztút imádságával végigelmélkedjék Krisztus szenvedéseit, a szentmisén pedig hálát mondjanak a kapott kegyelmekért.

Forrás: Csicsó János angliai magyar főlelkész

Fotó: Angliai Magyar Főlelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria