Olajszentelés a nagybecskereki székesegyházban

Külhoni – 2021. július 5., hétfő | 16:26

A koronavírus-járvány miatt június 28-án tartották az oltár-, templom-, harang- és papszenteléshez használt olajok megáldásának szertartását a nagybecskereki székesegyházban. Az ünnepi szentmisén, melyet Német László SVD megyéspüspök vezetésével celebráltak, a Nagybecskereki Egyházmegye lelkipásztorai megújították papi fogadalmukat.

„Lehet, hogy furcsán hangzik, de úgy vélem, a koronavírus-járvány egyik pozitív hatása, hogy ma tartjuk az olajszentelést. Nagycsütörtökön, amikor a szent háromnapra készülve mindenki siet, nincs lehetőségünk az együttlétre és az egymásra figyelésre.

Az olajszentelési szentmise így külön tartalmat kap,

ezúttal nem az Eucharisztia alapítására, hanem a papi hivatásunkra irányítjuk figyelmünket” – fordult papjaihoz a főpásztor.

Homíliájában Német László püspök a papi hivatásról elmélkedett, felhívva a figyelmet az emberekkel való közösségvállalásra.

A papok a hívekkel egységben vannak, a keresztség és a bérmálás révén megkapták a Szentlelket, amely a papszentelés által megerősíti őket hivatásukban. „Ahhoz, hogy hivatásunkat méltón gyakorolhassuk, Izajás próféta Jézus által mondott szavait kell szem előtt tartanunk: »Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét« (Lk 4,18–19).

Ne felejtsük el, hogy az Úr lelke van rajtunk, amelyet a pappá szentelésben kaptunk.

Ugyanakkor fogadjuk el gyengeségeinket. Emberi módon vezessük közösségeinket, a krisztusi tanítást követve forduljunk hozzájuk! Különleges kegyelmet kaptunk Istentől. Vigyük közelebb Istent az emberekhez és az embereket Istenhez. Ez a feladatunk, ez a hivatásunk!” – emelte ki szentbeszédében az egyházmegye főpásztora.

A szentmise keretében a Nagybecskereki Egyházmegye lelkipásztorai megújították papi fogadalmukat.

Az ünnepi szentmisén az egyházmegye június 1-jén kinevezett általános helynöke, Gyuris László letette hivatali esküjét.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria