Online szentségimádásokat tartanak a romániai magyar püspökök vezetésével

Külhoni – 2021. január 29., péntek | 19:40

A Gyulafehérvári Főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegye hitoktatói minden hónap első csütörtökén közös szentségimádásra gyűlnek össze az online térben. A programsorozat az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való lelki előkészület része.

A szentségimádást a püspökök vezetik, az egyes alkalmakat pedig más-más egyházmegye, illetve a főegyházmegye más-más kerületének hittanárai, iskolai hitoktatást végző papjai, az ottani teológiai líceumok, osztályok tanárai és a diákság szervezi. Egy-egy alkalom előkészítésébe és lebonyolításába közel ötven hitoktató és diák kapcsolódik be – az énekválasztásban, a bibliai rész felolvasásában, az ahhoz kapcsolódó elmélkedés írásában, felolvasásában, valamint a könyörgések megfogalmazásában és felolvasásában vállalnak szerepet.

A sort a programot kezdeményező Böcskei László nagyváradi megyéspüspök vezette alkalom nyitja február 4-én, csütörtökön – romániai idő szerint 20 órától.

Elmélkedési téma a János-evangélium hatodik fejezetének első része (Jn 6,1–29), amelyet az egyházmegye hitoktatói és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai dolgoznak fel, diákjaik bevonásával. A szentségimádást vezető főpásztor a nagyváradi püspöki kápolnában imádkozik, és a Zoom-felületen kapcsolódik össze egyházmegyéje tanáraival és diákjaival. A többi egyházmegye hitoktatói és diákjai a Hittan.ro honlapon, illetve a Hittan.ro Facebook-oldalán követhető közvetítés által tudnak bekapcsolódni a közös imába. A program koordinátorai javasolják, hogy az aktuális alkalmat szervező egyházmegyén, illetve kerületen kívüli tanárok ebben az időben külön internetes találkozóra hívják diákjaikat a tanítás során megszokott felületeken, és együtt kövessék az online közvetítést, együtt imádkozva minden résztvevővel.

A szentségimádási lánc következő, március 4-i alkalmát Kerekes László, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke vezeti; a szervezést a háromszéki, kolozsvári és közép-erdélyi kerületek hitoktatói, valamint a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai vállalják, diákjaikkal együtt.

Áprilisban Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök vezeti a szentségimádást, és hitoktatói mellett a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai és a katolikus diákság vállalkozik a szervezésre.

A szentségimádási lánc utolsó alkalma augusztus 5-én lesz.

A programot a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága is üdvözli és internetes felületein beszámol róla.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria