Petíciót tettek közzé a marosvásárhelyi katolikus iskola megmentéséért

Külhoni – 2017. szeptember 19., kedd | 17:57

A „Mentsük meg a marosvásárhelyi katolikus iskolát!” címmel megjelent petícióval azt szeretné elérni a CitizenGo nemzetközi aláírásgyűjtő oldal, hogy a román hatóságok szüntessenek meg minden, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ellen hozott törvénytelen határozatot.

A kezdeményező marosvásárhelyi szülői közösség azt is szeretné elérni a petícióval, hogy a hatóságok biztosítsák az iskola további működéséhez szükséges törvényes kereteket.

* * *

Az alábbiakban közöljük a felhívás magyar nyelvű szövegét.

Talán Önhöz is eljutott a hetekben a marosvásárhelyi katolikus iskola meghurcolásának a híre. Jelenleg az iskola gyakorlatilag megszűnt. Vannak, akik az épületben tanulhatnak tovább, míg több mint száz diákot „szétszórtak” a megye iskolái között, és legtöbbjük gimnázium helyett szakiskolában kellett, hogy folytassa tanulmányait. A hetekben Magyarország külügyminisztere is az iskola védelmére kelt, Marosvásárhelyen pedig szeptember 6-án a gyulafehérvári érsek felhívására tüntetést szerveztek az iskola védelmében, mégsem született eddig kielégítő megoldás az ügyben.

A marosvásárhelyi több száz éves Római Katolikus Teológiai Líceum (a továbbiakban RKTL) az egyetlen Maros megyei katolikus felekezeti oktatási intézmény, amelyet a kommunista kormány 1948-as erőszakos bezárása után sikerült 2015. szeptember 1-jén a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kezdeményezésére újraindítani.

A reményteljes újraindulást követően azonban az intézet nem sokáig tudott békés oktatói munkát folytatni. 2016 őszétől sorozatos, a törvényesség látszatát keltő támadás érte az iskolát, amely akciók az intézet működésének ellehetetlenítését célozták. Ezek közül néhány eset:

– 2016. november 4-én, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte az RKTL igazgatóját Dr. Tamási Zsolt Józsefet. A vád azonban nem „korrupció” volt, hanem az, hogy az iskolaalapítás állítólag „törvénytelen”.

– 2016. november 4. és 2017. február 14. között az iskola élére nem neveztek ki új igazgatót. Így az RKTL diákjai ebben az időszakban nem kaphattak iskolalátogatási igazolást és tömegközlekedési eszközökre érvényes bérleteket, illetve a tanárok csak kétszer kaphattak fizetést, először 2016. december 15-én, majd 2017. február 14-én.

– A Maros Megyei Tanfelügyelőség 62-es (2017. 01. 26-i) és 63-as (2017. 01. 30-i) határozatai kimondták, hogy az RKTL diákjai a 2017-2018 tanévtől egyetlen romániai oktatási intézményhez sem fognak tartozni.

– A Maros Megyei Tanfelügyelőség 70-es határozata (2017. 02. 27.) megtiltotta a beiratkozást az RKTL cikluskezdő osztályaiba a 2017-2018 tanévre.

– Az RKTL-ben tanuló diákok mai napig nem kaptak érdemösztöndíjat, amelyet más iskolában tanuló diákok már hónapok óta kézhez kaptak.

– 2017. augusztus 31-én 114 diák személyes kérvénnyel fordult a Tanügyminisztériumhoz, hogy beiratkozhassanak az RKTL-be, azonban a Tanügyminisztérium elutasította ezeket a kéréseket, nem biztosította számukra a szabad iskolaválasztási jogot.

– 2017. szeptember 8-án, a Tanügyminisztérium javaslatára a Maros Megyei Tanfelügyelőség az 1616-os határozatában az RKTL osztályait egy marosvásárhelyi líceumhoz csatolta, ezzel az intézkedéssel pedig gyakorlatilag megszüntette az RKTL-t.

A 2016 novembere óta eltelt időszakban az iskolában tanuló gyerekek szülei, az iskola tanári kara, a Vatikán bukaresti nagykövete és Marosvásárhely Helyi Tanácsa több ízben, beadványokon, határozatokon, tárgyalásokon keresztül próbálta elérni, hogy az iskola működése ellen indított rosszindulatú kampány leálljon, de minden egyes kísérlet kudarcba fulladt a Maros megyei Tanfelügyelőség, a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Tanügyminisztérium ellenvetései miatt.

Kérjük, hogy a felelős állami szervek azonnali hatállyal állítsák le az iskola elleni hajszát! Követeljük, hogy a gyerekek és szülők élhessenek a romániai és európai törvények által számukra biztosított alapvető állampolgári jogaikkal! A diákok érdeke az lenne, hogy zavartalanul megkezdhessék és folytathassák tanulmányaikat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban!

Kérjük, csatlakozzon Ön is a petícióhoz! Fogjunk össze az iskola ügyében, álljunk ki együtt a marosvásárhelyi diákokért!

A petíció magyar és román nyelven is olvasható ITT.

Forrás és fotó: CitizenGo

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria