Plébánosi találkozó és szüretelő kispapok Gyulafehérváron

Külhoni – 2022. október 25., kedd | 16:30

Több évtizedre visszanyúló hagyomány, hogy októberben a papnövendékek és a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceum diákjai szüretelnek a gyulafehérvári érsekség szőlőjében. A terményt idén október 20–22. között gyűjtötték be a kispapok Tóth Csaba borász irányításával. Az idei szürettel egyidejűleg, október 20–21-én tartották a kispapok plébánosainak találkozóját is.

A több hektáron fekvő szőlő egy részét idén is a kispapok gyűjtik be, amelyből misebor születik, és hagyomány szerint a főegyházmegye templomaiban használják. 

A hagyományossá vált találkozó 2018-ban indult útjára az elöljárók jóvoltából. Az elöljárók, tanárok nevelési munkájához a plébánosok is nagyban hozzájárulnak. Az eseményen kétéves „kényszerszünet” után húsz plébános vett részt. A találkozó első napján, október 20-án, a szeminárium elöljárói röviden bemutatták a Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis dokumentumot, amelyet Ferenc pápa 2016-ban adott ki. A dokumentum az új, egyetemes papnevelési szabályzat, amelyben szó van a papi hivatás felismerésében segítséget nyújtó személyekről, intézményekről, továbbá a formáció útjáról, amelynek során a Krisztushoz hasonlóvá alakulás a legfontosabb, de szó esik a papnevelés és a papság szentelés utáni folyamatos képzéséről is.

Az ebéd után az elöljárók és plébánosok közösen sétáltak ki a szőlősbe, ahol az épp szüretelő kispapokkal találkoztak. A több hektáron fekvő szőlő egy részét idén is a kispapok gyűjtik be, amelyből misebor születik, és hagyomány szerint a főegyházmegye templomaiban használják. Az itt töltött idő során a plébánosok kispapjaikhoz csatlakoztak, hogy segítsék munkájukat. A jó hangulatú munka során a plébánosok régi történeteket, emlékeket osztottak meg a kispapokkal. A rövid segítségnyújtást követően a plébánosok visszatértek a szemináriumba, ahol Kovács Gergely érsekkel együtt közösen végezték el az esti dicséretet. Az imát követően a főpásztorral találkoztak, aki beszélt a papnevelés aktuális kihívásairól. Az együttlét végén Kovács Gergely érsek megköszönte a plébánosok eddigi munkáját, egyben kérte őket, hogy segítsék a jövőben is az elöljárók munkáját.

A második napon a plébánosok és kispapok reggel közösen ünnepelték a szentmisét. A közös reggelit követően a kispapok folytatták munkájukat a szőlősben. A plébánosok számára a délelőtt folyamán Serfőző Levente, a szeged-csanádi egyházmegye oktatási püspöki helynöke, főiskolai oktató, a szegedi szemináriumi prefektusa tartott előadást. A meghívott első előadásában a szinodalitás három kulcsfogalma közül az egyikhez kapcsolódott, mégpedig a részvétel (kapcsolódás, hivatásnevelés) fogalmához. Arra a kérdésre kereste a választ: hogyan tud kapcsolódni az ember, a pap?

A legértékesebb kapcsolata a papnak az Istennel és önmagával van – nyomatékosította –, amelyet a papnövendék érzékel, lát. Ugyanakkor Isten népe folyamatosan mozgásban van, hiszen a szinódus fogalma is ezt jelenti: szünodosz = szün+hodosz = együtt úton lenni. Tehát úton lenni – ez a krisztusi ember szimbóluma. Éppen ezért az igazi példa a papnövendék számára a plébános: ahogyan ő kapcsolódik emberekhez (fiatalokhoz, házasokhoz, gyerekekhez, idősekhez, nőkhöz, férfiakhoz), ahogyan misézik, ahogyan imádkozik. Az előadó hangsúlyozta, hogy az elöljárók feladata nem nagyobb, hanem más területet érint, így a plébánosok szerepe elengedhetetlen a papképzésben.

A második előadás során Serfőző Levente csoportmunkára hívta a plébánosokat, amely során négy kérdésre keresték a kiscsoportok a választ: Mitől működik jól egy plébános– kispap kapcsolat? Hogyan tudja jól hordozni a közösség a papnövendéket? Mint lelkipásztornak milyen erőforrásaim vannak? Mit adna útravalóul a kispapnak a plébánosa?

A találkozó közös fórummal zárult, ahol a plébánosok megköszönték az elöljárók és tanárok nevelő munkáját, amelyet nap mint nap végeznek. Az elöljárók is köszönetüket fejezték ki a plébánosoknak, hogy részt vettek a találkozón, reményeik szerint a kispapok érdekében a jövőben is folytatódik a közös munka.

Forrás: seminarium.ro/Romkat.ro 

Fotó: András István, Ferencz Zsolt

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria