Pusztinai csángók: „Szent István gyermekei” hálásak a Szombathelyi Egyházmegye adományáért

Külhoni – 2021. május 3., hétfő | 13:46

A Moldvában fekvő Pusztinát 2070-en lakják, szinte kizárólag csángók, akik mind beszélnek magyarul. A pusztinai „Szent István Gyermekei” imaközösség tagjainak gyűjtöttek adományt a közelmúltban a Szombathelyi Egyházmegyében, a közösség ezért mond köszönetet.

A faluban él Nyisztor Tinka, a néprajztudományok doktora, aki a Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban című imádságos szöveggyűjtemény szerkesztője. 

Nyisztor Tinka 2000-ben hallotta először ezt a kifejezést Magyarországon: Csoóri Sándor nevezte ezeket a csángó embereket „Szent István gyermekeinek”. Abban az évben kaptak egy szép zászlót is, arra is a „Szent István gyermekei” felirat került.

Moldvában eredetileg öt templomnak volt államalapító királyunk a patrónusa. Ma már csak a pusztinai templom van Szent István védelme alatt.  A pusztinaiak és akkori papjuk kiálltak Szent István mellett, nem cserélték le másik patrónusra. Ragaszkodnak ahhoz, hogy ők Szent István gyermekei. A pusztinai templom oltárképén ma is István király látható magyar öltözetben, amint a magyar koronát Mária felé nyújtva országát a Boldogasszony oltalmába helyezi.

Sokan adakoztak a pusztinai csángó magyar közösségnek,  akik számára minden segítség számít. A pusztinai Szent István Gyermekei imaközösség tagjai most köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik a Szombathelyi Egyházmegye felhívására támogatták őket, aminek köszönhetően fedezni tudják legközelebbi zarándoklatuk útiköltségének egy részét. Ez azért is nagyon fontos, mert a moldvai búcsúk jó alkalmat teremtenek arra, hogy a magyarok találkozzanak egymással és együtt imádkozzanak.

Júniustól Csíksomlyóra és Kovásznára is elindul az elsőszombati zarándoklat. Nagy öröm számukra, hogy más magyarok által lakott településekről is csatlakoznak útjukhoz.

Pusztina (románul Pustiana) Romániában, Moldvában, a Keleti-Kárpátokon túl, Bákó megyében, Perzsoj (Pârjol) községben található. Pusztina Moldva egyik legfiatalabb csángó települése, valószínűleg a madéfalvi vérengzés után, az 1790-es években vándoroltak ide és telepedtek le itt a magyarok. Pusztinában nagyon sokáig nem volt magyar nyelvű oktatás, napjainkban azonban szerencsére újra van, s diákok is vannak.

Forrás és fotó: Wikipedia

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria