Róma mindannyiunk hazája – Mire számítsunk, ha zarándoklatra indulunk nyáron az Örök Városba?

Külhoni – 2020. július 10., péntek | 19:47

A Rómában élő Gedő Ágnest, a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztőjét már többször kérdeztük a koronavírus okozta pandémia olaszországi következményeiről. Tájékoztatott minket a kijárási tilalom kezdetén, majd annak megszüntetése után is arról, hogy miként indult újra az élet Olaszországban. Ezúttal a Róma felé induló turisták, zarándokok számára kértünk tőle információkat.

Az Unió országai közt most már engedélyezett az utazás; itt van a nyár, a szabadságok időszaka – ezért arra kértük Gedő Ágnest, számoljon be, mi vár Olaszországban a turistákra, zarándokokra. Az alábbiakban a konzuli szolgálat tanácsairól olvashatnak, utóbb pedig Ágnes Rómára vonatkozó személyes tapasztalatairól.

Június 3-ától korlátozások nélkül lehet Olaszországon belül közlekedni. A magyar állampolgárok korlátozás és karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak Olaszországba, azonban a testhőmérsékletet bármikor ellenőrizhetik az olasz hatóságok. Továbbra is tilos mindennemű csoportosulás közterületeken. A templomok, múzeumok, kulturális intézmények, üzletek, bevásárlóközpontok, illetve vendéglátóegységek (bárok, éttermek) a társas távolságtartás szabályainak figyelembevételével látogathatók. Olaszországban a nyilvános, de zárt helyeken kötelező a maszkhasználat, kivéve 6 éven aluliak esetében. A Pugliába utazóknak a régióba való belépés előtt adatlapot kell kitölteniük, a Szicília szigetére utazóknak pedig mobilalkalmazással kell regisztrálniuk magukat. A Szardínia szigetére való belépés előtt, illetve a kompra szálláskor is szükséges online regisztrálni, ami után az utazó e-mailben egy QR-kódot kap, melyet letöltve igazolja a hatóságok előtt regisztrációját. Autóban az egy háztartásban élő személyek maszkviselés kötelezettsége nélkül utazhatnak. Amennyiben nem egy háztartásban élő személyek utaznak egy gépkocsiban, úgy kötelező a maszkviselet, a vezető melletti ülést szabadon kell hagyni, és a hátsó ülésen maximum 2 fő foglalhat helyet.

Gedő Ágnes a vírus terjedésének megakadályozására tett római intézkedésekről elmondta, azok nagyon hasonlítanak a magyarországiakhoz, bár hozzátette, Olaszország hatalmas, nem lehet egységesen kezelni, hiszen északon sokkal nagyobb volt a fertőzöttség, mint akár Rómában, vagy délen. Ő elsősorban a római helyzetről tudott mesélni, ahol a tömegközlekedési eszközre például csak maszkban lehet felszállni. Az is meg van határozva, hogy hányan utazhatnak egyszerre a buszon, villamoson, így azokon nincs a korábban gyakran előforduló hatalmas tömeg összezsúfolva. A múzeumok is kinyitottak, bejáratuknál elhelyeztek kézfertőtlenítőket, s amint a boltokban, bárokban, itt is csíkok jelzik a pénztáraknál, hogy milyen távolságra kell állniuk a látogatóknak egymástól, illetve a termekben is figyelni kell a megfelelő távolságtartásra.

Gedő Ágnes arról is beszámolt, hogy a Vatikáni Rádió környékén nagyon kevesen járnak az utcán. Sok bár, étterem redőnye lehúzva maradt, hiszen több kisbolt tönkrement, illetve a kevés vevő, vendég miatt nem éri meg nyitva tartani. A bárokban, éttermekben meghatározott számú asztal lehet, de sok helyen, ha lehetséges, az utcára is kitettek asztalokat a vendégeknek. Mindenhol kötelező a maszk viselése – a kiszolgálóknak is, természetesen a már bent ülő vendégek azt levehetik. Gedő Ágnes vásárolt például a Vatikán területén található boltban, ahova csak a testhőmérséklet mérése után léphetett be, de mint mondta, ezt máshol nem tapasztalta. A tengerparti strandok is működnek már. Ahol bérelni lehet napernyőt, ott különösen figyelnek arra, hogy megfelelő távolságra helyezzék el azokat. Működnek ott is a bárok, ahol hűsítő italokat, némi ételt, jégkrémet is lehet vásárolni, de a legalább egyméteres távolságot ott is betartják.

Aki Rómába megy, természetesen a templomokba is betér. Ott is kötelező a maszk viselése, szentmiséken be kell tartani a megfelelő távolságot egymástól. Érdekes, hogy Olaszországban lehet nyelvre áldozni, de ezt sok helyen nem ajánlják a lelkipásztorok sem. A templomok bejáratánál is vannak kézfertőtlenítők, s a papok is fertőtlenítik a kezüket áldoztatás előtt.

A nyári hónapokban szünetelnek a Németh László olaszországi főlelkész által celebrált hóvégi szentmisék. Augusztus 23-án, Szent István ünnepéhez kapcsolódva a Szent István Házban ünnepelnek szentmisét, illetve júliustól keddenként reggel 8 órakor van magyar nyelvű szentmise a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában. A nyári hónapokban (július, augusztus) egyszerre csak húszan vehetnek részt a szertartáson, ezért a főlelkész kéri, hogy a részvételi szándékát mindenki jelentse be neki minden héten hétfőn 12 óráig.

Beszélgetésünk végére a Szent Péter-bazilika 16. században élt magyar gyóntatójának, Lászai Jánosnak a Santo Stefano Rotondóban található, saját maga által írott sírverse jutott eszembe, mely magyarra fordítva így hangzik:

Vándor, ha látod, hogy az, ki a fagyos Dunánál született, most római sírban pihen, ne csodálkozz: Róma mindannyiunk hazája.

Mindez azért jutott eszembe, mert a világ annyira összezsugorodott a közlekedés fejlődésével, hogy az egykor komoly áldozatot jelentő római zarándoklat mára szinte mindenki számára elérhető. Nem nehéz eljutni ebbe a „hazánkba”, a pandémia miatti szigorításokkal együtt sem, amelyek nagyon hasonlítanak a hazaiakhoz.

Róma, Olaszország tehát várja a turistákat, zarándokokat, de érdemes óvatosan, megfontoltan útnak indulni. Idén talán könnyebb, ha a szintén csodálatos hazai tájakra kirándulunk, s hazai kegyhelyekre indulunk zarándokútra.

Fotó: Merényi Zita

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria