Római szimpózium a globális fenntarthatóságról a PPKE szervezésében

Külhoni – 2018. október 5., péntek | 14:09

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) szervezésében immár második alkalommal került sor a „Globális fenntarthatóság” nemzetközi szimpóziumra október 2–3-án a Római Magyar Akadémián.

Jeles nemzetközi szakemberek korunk egyik legégetőbb problémáját vizsgálták különböző megközelítésekből, a Katolikus Egyház tanításának talaján az Örök Városban. Az egy éve megtartott konferencia sikerét bizonyítja, hogy annak eredményei alapján, a PPKE Laudato si’ Intézete önálló – a területen egyedülálló – mesterprogramot dolgozott ki a fenntarthatóság megfelelő szintű oktatásának biztosítására, amelyre jelentős igény mutatkozik mind az európai, mind az egyesült államokbeli, mind az indiai katolikus intézmények részéről.

A program sikerességét az is jól jelzi, hogy a tavaly egynapos konferencia az idén kétnapos tudományos eszmecserévé bővült. A PPKE kutatócsoportja 2015-ben alakult, és 2016-ban vette fel neveként Ferenc pápa 2015-ben kiadott Laudato si’ kezdetű, a teremtett világ védelméről és a fenntartható fejlődésről szóló enciklikájának a címét. 2017 őszén, az előző római konferencia napján emelkedett intézeti rangra, ezt követően egymás után jelezték a meghatározó európai – és azon kívüli – katolikus egyetemek, hogy szívesen csatlakoznak az egyedülálló kezdeményezéshez. A Laudato si’ név felvétele alapvető jelentőséget hordoz: egyrészt a pápai enciklika alapján álló szigorúan tudományos munkát, másfelől pedig az intézet etikai-erkölcsi elköteleződését, amellyel a globális fenntarthatóság kihívásaira a világot teremtő és megváltó Istenre tekintetve kíván – a különböző tudományterületek megközelítéseit, eredményeit és módszereit együttesen felhasználva – komplex választ adni.

A mostani római konferencia ismét több, napjainkban hangsúlyos témát érintett. A tudományos ülést Heriberto Cabezas, a PPKE Laudato si’ Intézetének professzora, valamint Joshtrom Isaac Kureethadam SDB, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma ökológiai osztályvezetője nyitotta meg, aki tolmácsolta Peter Turkson bíboros üdvözletét. Mindketten hangsúlyozták a PPKE és Szentszék példaértékű együttműködését. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) részéről René Castro Salazar mondott megnyitóbeszédet.

A konferencia első előadásaként Szuromi Szabolcsnak, a PPKE rektorának A fenntarthatóság és az emberi méltóság etikai védelméről szóló összegzése hangzott el, amely az emberi életet és annak az Isten által teremtett jellegéből következő méltóságát állította a középpontba. Ezt követően a kétnapos program keretében Michael Narodoslawsky (Graz), Stuart Scott (USA), William M. Lafferty (Hollandia), Bala Chaudhary (USA), Yogendra Shastri (India), Korzenszky Emőke (Magyarország), Jeffrey R. Seay (USA), Tim Krantz (USA), Josef Maurosek (Csehország), Vicente Rico Ramirez (Mexikó), Renate Christ (Ausztria), Heriberto Cabezas (Magyarország) és Friedler Ferenc (Magyarország) tartott előadást.

Az egyes témák elsődlegesen a társadalom, az ökológia, az étel- és ivóvíz, a klímaváltozás és a környezetszennyezés kérdéskörét érintették. A konferenciát a résztvevőkön túl megtisztelte jelenlétével Tebaldo Vinciguerra dikasztériumi első titkár, Mohos Gábor, a Pápai Magyar Intézet rektora (akit tegnap, október 4-én esztergom-budapesti segédpüspökké nevezett ki Ferenc pápa – a szerk.), valamint a FAO több munkatársa.

Forrás: PPKE Rektori Hivatal

Fotó: Római Magyar Akadémia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria