Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök karácsonyi üzenete

Külhoni – 2016. december 25., vasárnap | 19:01

Az alábbiakban a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye főpásztorának 2016 karácsonyára írt üzenetét olvashatják.

Petrus Christus: Születés (1452)

Kedves Testvérek!

Ezekben a napokban, amikor leghosszabbak az éjszakák, a házainkat, városainkat díszítő milliónyi kis fény és az angyalok éneke az egész emberiség nagy örömét hirdeti: Isten Fia ember lett, és elhozta a földre a várva várt békét és üdvösséget a jóakaratú embereknek. Dicsőség mennyben az Istennek!

A leghidegebb napokon jön el a karácsony, s ha nem marad ki belőle a lényeg, Jézus Krisztus, a megszületett Isten Fia, ünnepe ma is lenyűgöz és ablakot nyit a reményre.

Szent János evangéliumának prológusában azt olvassuk, hogy az Ige az igaz Világosság volt, akit elküldött az Atya, hogy az emberek között éljen és kinyilvánítsa Isten titkait. Isteni tanúságtétellel erősíti meg, hogy velünk van az Isten, és ezáltal megszabadít minket a bűn meg a halál sötétségéből, és feltámaszt az örök életre. Jézus Krisztusban Isten Fia, a második isteni Személy született meg emberként Betlehemben. Ez Isten karácsonyi ajándéka minden embernek. Ettől nagyobbat már nem adhat, hiszen Fiában nekünk adott mindent.

Ám ennek az ajándéknak szomorú sors jutott: „Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be!” S ez ma sincsen másként.

Nem értem, hogyan lehet az, hogy vannak, akik kereszténynek mondják magukat, és mégsem járnak például minden vasárnap templomba!? Ők biztosan nem értették meg a karácsony üzenetét! Csak „valamit” akarnak kapni minden karácsonykor, egy kis jó érzést, melegséget, hangulatot, csillogást, de a Gyermek nem érdekli őket! Krisztus kimarad az életükből! Ezekben a napokban örömmel haza viszik egy-két hétre, de utána terhes lesz számukra, ezért inkább megölik. „… övéi nem fogadták be!”

De egy család befogadta. Igaz, majdnem szét is ment miatta a család. Az angyali üdvözlet után Mária nem beszélt. Mit is mondhatott volna? Ki hitt volna neki? József pedig már a szakításon gondolkodott, de Isten angyala meggyőzte. Isten Fiának nevelőapára van szüksége s egy szerető családra, ahol felnőhet. Vállalta, és megmaradt a család, és lett Szent Család. A betlehemi Kisded első közössége.

Mert Testvérek, „akik befogadták, azoknak megadta, hogy Isten gyermekei legyenek.” Akik befogadják, azoknak az életük elkezd Krisztus körül forogni. Megtanulnak ajándékká válni Isten és felebarátaik számára. Krisztus-közösséggé lesznek, akik minden vasárnap újra és újra a szentmisén Krisztus köré gyűlnek, és a szentáldozásban megerősödnek a keresztény életre. A fájdalom továbbra is fájdalom marad, a sebek, sebek maradnak, bajok, betegségek is jöhetnek, de tudják, hogy soha sincsenek egyedül, mert Jézus Krisztusban mindig velük van az Isten.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket, és egyre szorosabban Krisztus köré épülve, egy áldott, békés, boldog új évet.

2016 Karácsonyán, főpásztori áldásommal,
+Jenő püspök

Kapcsolódó fotógaléria