Szatmári egyházmegyei szerzetesek zarándokoltak főpásztorukkal

Külhoni – 2019. május 16., csütörtök | 12:34

Nagyváradra és Máriaradnára zarándokolt május 10-én a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében szolgáló szerzetesekkel Schönberger Jenő püspök.

Imádságos, lelki alkalom volt – így összegezték a szerzetesek a május 10-én rendezett zarándoknapot, melyen Schönberger Jenő szatmári megyéspüspökkel Nagyváradra és Máriaradnára látogattak.

Útjuk első állomásán, a nagyváradi püspöki palotában Böcskei László megyéspüspök fogadta őket. A nagyváradi egyházmegye főpásztora bemutatta a székesegyházat, a kincstárat és a palotát, majd együtt imádkozott a zarándokokkal Boldog Bogdánffy Szilárd mellékoltára előtt.

A máriaradnai bazilikában szentmisén vettek részt a szatmári zarándokok. Homíliájában Schönberger Jenő püspök az elköteleződés megújításáról beszélt. Arra buzdította a szerzeteseket, legyenek szabadok napról napra igent mondani Istennek arra, amire meghívja őket. A szentbeszéd után a jelenlévők együtt újították meg szerzetesi fogadalmaikat.

A máriaradnai kegytemplomban szentségimádáson is részt vettek, mely alkalommal a papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak, majd a bazilika és a kolostor történetének megismerése után keresztutat jártak a templom melletti kálvárián. A zarándoklat résztvevői az otthon maradt szerzetesekért is imádkoztak, kérve Isten kegyelmét szolgálatukra.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria