Szegények világnapja a Máltai Szeretetszolgálatnál Szatmárnémetiben

Külhoni – 2020. november 18., szerda | 10:25

Ferenc pápa 2016. november 21-én az irgalmasság évét lezáró szentmisén közzétett apostoli levelében alapította meg a szegények világnapját, amelyet az évközi időszak 33., egyben utolsó vasárnapján tartanak. Idén november 15-én a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat rajzversennyel, tűzifával, vitaminokkal, élelemmel, maszkokkal segítette a leginkább rászorulókat.

Az idei év minden tekintetben eltér a korábbi évektől: új, váratlan problémákat, korlátozottságot, szigorú szabályokat hozott. A világjárvány miatt egyre többen maradnak munka nélkül, egyre több család küzd anyagi problémával.

„Mi is igyekszünk, igyekeztünk a szolgáltatásainkat átszervezni; amit lehet, digitális eszközök segítségével oldunk meg, viszont nem tudjuk minden tevékenységünket ilyen módon folytatni. Nekünk az a dolgunk, hogy felkeressük azokat, akiknek szükségük van ránk, segítsünk nekik a lehető leghatékonyabban, mert csak így vészelhetjük át ezt a mindannyiunk számára nehéz időszakot” – nyilatkozta Hegedüs Gergő, a szeretetszolgálat helyi vezetője. 

Elmondta, fontos számukra, hogy minden helyzetből a lehető legtöbbet tudják kihozni, és megragadjanak minden kínálkozó lehetőséget. A tevékenységeik megszervezése során is ezt tartják szem előtt: hisznek abban, hogy a közös munka élménye köt össze igazán.

Idén a szegények világnapját nem tudták úgy megtartani, ahogy azt a korábbi években tették, de az óvintézkedések betartásával végezték a feladatainkat. Azért, hogy minimálisra tudják csökkenteni a részt vevő önkéntesek számát, kisebb csoportokban dolgoztak.

A világnapot megelőző héten rajzpályázatot hirdettek, amelynek témája a szegénység volt. A gyerekeknek csupán annyi feladatuk volt, hogy rajzolják le azt, ami ennek kapcsán eszükbe jut, ami szerintük a szegénység. A pélyázók ajándékkönyvet kaptak.

A Harag György Társulat színművészei, igent mondva a szatmári máltaisok felkérésére, tizenkét videót készítettek, amelyben egy-egy mű/dal/vers segítségével járják körül a szegénység fogalmát. Ezeket a videókat a világnap során osztották meg a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat Facebook-oldalán.

A hajléktalanszállóra reggelit és vacsorát szállítottak a szegények világnapja alkalmából, az Ostrovului utcai szociális lakásokba pedig higiéniás csomagokat  és vitaminokat juttatak.

Mindemellett tűzifát biztosítottak tizennégy család számára.

A Partiumi Falugazdászokkal partnerségben egy zöldség- és gyümölcsgyűjtő akciót szerveztek (Adományozz egy kosárnyi helyit!), amelynek lényege, hogy a termelők a számukra feleslegessé vált termékeket karitatív célra ajánlják fel.

A világnap alkalmából szervezett gyűjtés sikeres volt: összesen 120 kg krumpli, 20 kg karfiol, 40 kg vegyes zöldség, 600 kg káposzta, 40 kg paprika, 50 kg padlizsán, 30 l almalé és 29 kg hagyma gyűlt össze. Ezeket az adományokat is sikeresen célba juttatták.

Forrás és fotó: Szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat / Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria