Székely János tartott adventi lelkigyakorlatot a frankfurti magyar katolikus közösségnek

Külhoni – 2019. december 3., kedd | 9:47

Székely János szombathelyi megyéspüspök tartott lelkigyakorlatot a Frankfurtban élő magyar katolikusoknak. A november 29-től december 1-jéig tartó lelkigyakorlat mottójául a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondatát választotta: „Minden forrásom belőled fakad”.

Székely János a pénteki nyitó szentmisében úgy fogalmazott, nagyon fontos, hogy szakítsunk időt az elcsendesedésre, tudjunk megállni a nagy rohanásban, tudjunk Istenre figyelni, aki a mi forrásunk és amely forrásból nekünk is táplálkoznunk kell.

A püspök rávilágított arra, milyen fontos, hogy ragaszkodjunk keresztény gyökereinkhez, melyeket a nyugati ember sajnos elfelejtett. Életünk célja nem lehet a termelés; ami maradandó, azok csak a szeretet kincsei lehetnek. Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni.

Fontos, hogy megvizsgáljuk életünket, mennyire van benne rend, harmónia. Van-e célja? Székely János idézte XVI. Benedek pápa szavait, miszerint az emberi lét lényege a Teremtővel való kapcsolat. Nagyon fontos, ahogy Szent II. János Pál pápa mondta, hogy ne hagyjuk Istent elveszni a világunkból, mert ha ez bekövetkezik, akkor elvész az ember is.

A szombati napon a házasságról és a családról szóltak az elmélkedések. A házasság mindig egy nagy igennel kezdődik, melyet a mindennapok sok kicsi igenjével kell megerősíteni – fogalmazott a püspök. – Ebben a nagy feladatban azonban nem vagyunk egyedül, hanem „ketten hármasban“ (Gyökössy Endre). Isten szeretete a mélypontokon is átsegít minket, ha nyitott szívvel rá tudunk hagyatkozni és kérni az ő segítségét.

A délután első felében a gyerekeké volt a főszerep, gyermekórát tartottak; a püspök egy kis történeten keresztül felhívta figyelmüket arra, hogy a szívünk egy olyan kis ajtó, melynek csak belül van kilincse. Hiába kopogtat rajta Jézus, csak akkor tud bejönni, ha mi magunk nyitjuk ki.

A napot Szállást keres a Szent Család imával és szentmisével zárták.

Vasárnap a mainzi közösséget látogatta meg Székely János püspök, majd a lelkigyakorlat Frankfurtban szentmisével zárult.

A három nap alatt lehetőség volt gyónni, beszélgetni, elcsendesedni. A hétvégét segítette Wetzstein József klaretinus szerzetes is, aki a gyónók és lelki beszélgetést igénylő hívek rendelkezésére állt.

Forrás: frankfurti Szent Erzsébet Magyar Katolikus Egyházközség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria