Szent László királyt ünneplik Nagyváradon a világjárvány idején is

Külhoni – 2020. május 8., péntek | 9:01

Az alábbiakban a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye sajtóirodájának közleménye olvasható.

Miután 2010-ben Böcskei László nagyváradi megyéspüspök egyházmegyei zarándoklati nappá nyilvánította Szent László hagyományos egyházmegyei ünnepét, húsvét 5. vasárnapját, az évek során hittel és bizalommal sorakoztak fel a zarándokok, hogy ezen a napon a nagyváradi székesegyházban tiszteletüket fejezzék ki Szent László király ereklyéje előtt, majd hitvallásuk jeleként részt vegyenek a hagyományossá vált hermás körmeneten.

A világjárványra való tekintettel, illetve a még hatályban levő óvintézkedések miatt a nagyváradi egyházmegye ebben az évben nem tudja megszervezni a hagyományos Szent László-zarándoklatot.

Május 10-én, húsvét 5. vasárnapján, 11 órakor a nagyváradi egyházmegye templomaiban Szent László tiszteletére mutatnak be szentmisét a lelkipásztorok.

A nagyváradi székesegyházban 10.30 órától imádságos ráhangolódással készülnek a 11 órakor kezdődő szentmisére, melyet Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutat be a Szent László-herma jelenlétében.

Az egyházmegye Facebook-oldalán, illetve az Erdélyi Mária Rádió hullámhosszán közvetített, de a hívek jelenléte nélkül bemutatott szentmise végén a főpásztor az alapító szent ereklyéjével és közbenjárását kérve ad áldást a városra, az egyházmegyére, különösképpen a gyógyulást remélő szenvedőkre.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria