A pasztorális év során egy-egy plébános felel a kispapok neveléséért, bevezeti a növendékeket a papi élet gyakorlati részébe, így a papságra készülők nemcsak elméleti síkon, hanem gyakorlatban is találkoznak a rájuk váró kihívásokkal, feladatokkal.
A gyakorlati év, más néven pasztorális év a szemináriumi filozófiai-teológiai alapképzést (négy év) követő egy év, ami során a már lektorrá és akolitussá avatott kispap egy-egy félévet tölt két plébánián, amely időszak alatt megismerkedik a gyakorlati lelkipásztorkodással, elősegítve a plébániai közösségi élet lelki és szellemi gyarapodását. A gyakorlati éves kispap a pasztorális évért felelős teológiai tanár felügyelete és a helyi plébános nevelői koordinálása mellett részt vesz bizonyos lelkipásztori tevékenységekben, ellátja akolitusi szolgálatát, tanúságot tesz az evangéliumról, temetési szertartást végez, a plébániai és iskolai hittanórákat vezeti, szerepet vállal az elsőáldozók és bérmálkozók felkészülésében, az ifjúsági és egyéb egyházi csoportosulásokban aktívan részt vesz, ájtatosságokat, szentségimádásokat és egyéb imaalkalmakat vezet, a plébániai adminisztrációba is belekóstol, attól függően, hogy az adott plébániai közösségben milyen lelkipásztori teendő elvégzésére van szükség. A gyakorlati évet két év egyetemi mesterképzés követi; az első mesterképzési év második félévében diakónussá, míg a második év végén pappá szentelik a szeminaristát.
A találkozón részt vett Kovács Gergely érsek, Lukács Imre Róbert érseki általános helynök – mint a pasztorális évért felelős teológiai tanár –, valamint a szeminárium elöljárói, András István rektor, Diósi Dávid dékán-vicerektor, Hurgoi Sándor prefektus, valamint a gyakorlati éveseket idén kísérő plébánosok, Bálint István székelykeresztúri, Csont Ede tusnádi és László Attila kolozsvári főesperes-plébános. Salamon József gyimesbükki plébánost Mazai Tihamér segédlelkész képviselte.
A találkozó során a résztvevők visszatekintettek az elmúlt időszakra, megosztva egymással tapasztalataikat, értékelve az elmúlt egy évet. A visszatekintés mellett közösen gondolkodtak az erdélyi papképzés jövőjéről is, így konzultációt folytattak a papképzésben aktívan részt vállaló plébánosokkal, hiszen fontos, hogy a szeminárium elöljáróival és tanáraival együtt kísérjék a papnövendékeket, egyre szorosabban együttműködve.
A lelkipásztorok közül többen már több mint egy évtizede vállalják a papságra készülő szeminaristák kísérését. Az eseményen Kovács Gergely érsek köszönetét fejezte ki a jelen lévő plébánosoknak, akik lehetőséget biztosítanak, hogy egy-egy kispap fél évig a plébániájuk szolgálatában töltse gyakorlatát. Hangsúlyozta, nagy felelősséget és szerepet töltenek be a hivatások formálódásának folyamatában, ugyanis ők vezetik be a fiatalokat a lelkipásztori élet örömeibe és kihívásaiba egyaránt.
Forrás és fotó: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Facebook-oldala; Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria