Tartalmas és szép húsvétot ünnepelt Londonban a magyar ajkú katolikus közösség

Külhoni – 2022. április 20., szerda | 18:10

Tartalmas szentháromnapot és húsvéti ünneplést tudhat maga mögött az angliai Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Főlelkészséghez kötődő magyar ajkú közösség: többek között április 12-én, nagykedden a magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott Csicsó János megújította papi fogalmát a Westminster székesegyházban, húsvétvasárnap a Szent István Házban pedig egy keresztelőre is sor került.

Csicsó János angliai magyar főlelkész április 12-én, nagykedden, az olajszentelési mise keretében a westminsteri egyházmegye érsekével, Vincent Nichols bíborossal, valamint az egyházmegye papságával együtt újította meg papi ígéreteit Anglia és Wales legnagyobb római katolikus templomában, a londoni Westminster székesegyházban.

A Londonban és a brit főváros környékén élő magyar ajkú katolikus hívek április 14-én, nagycsütörtökön a Szent István Ház Mindszenty termében gyűltek össze, hogy az utolsó vacsorára emlékezzenek a szentmisében, amely után az emeleti kápolnában szentségimádáson vehettek részt; április 15-én, nagypéntek délutánján Krisztus szenvedésére és halálára emlékezve a közösség tagjai keresztutat jártak, majd a hagyománynak megfelelően csonkamisét tartottak.

Bár a Szent István Ház nem rendelkezik nagy belső udvarral, ami van, bőven elegendő arra, hogy nagyszombat vigíliáján a szertartást tűzszenteléssel kezdhettük el. Az idei húsvéti gyertyánk a Felvidékről érkezett; tiszta viaszból készült, csodálatos illatával és a lángjával méltón hirdette a feltámadott Jézus világosságát.

Húsvétvasárnap aztán magyarjaink megtöltötték a Mindszenty termet, amely – hála Istennek – még szűknek is bizonyult. Mindannyiunk számára nagy örömöt jelentett, amikor felcsendült a szentmise kezdőénekének első sora: „Örvendetes napunk támadt, Jézus Krisztus, mert feltámadt” – számolt be az április 16-i és 17-i eseményekről Csicsó János.

A húsvétvasárnapi ünnepi szentmise keretében egy keresztelőre is sor került: egy Angliában élő felvidéki magyar család gyermeke részesült a szentségben – ha már a húsvéti gyertya is onnan érkezett – mondta a főlelkész.

Nem maradt el a hagyományos ételszentelés sem: a szentmise végén Csicsó János megáldotta a kikészített ünnepi bárányhúst, sonkát és tojásokat. Ezt követően a hívek közösen énekelték el a nemzeti imádságokat, a székely és a magyar himnuszt.

A közösség a nap további részében is együtt maradt, és közösen folytatta az ünneplést a megáldott húsvéti ételek elfogyasztásával.

Hála Istennek, hogy ebben az évben már korlátozások nélkül, szabad lélekkel gyűlhettek össze és ünnepelhettek együtt a Londonban és a környéken élő és dolgozó magyar testvérek – fogalmazott a húsvéti időszakkal kapcsolatban Csicsó János angliai magyar főlelkész.  

Forrás és fotó: Magyarok Nagyasszonya Angliai Magyar Római Katolikus Főlelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria