Templombúcsú és szoboravató Szent László király ünnepén Nyújtódon

Külhoni – 2021. június 30., szerda | 9:58

Június 27-én tartották a Kovászna megyei Nyújtód plébániatemplomának búcsúünnepét. A szentmise után felavatták Szent László király szobrát a lovagkirályról elnevezett templom kertjében – adta hírül a Háromszék napilap beszámolója nyomán a RomKat.ro erdélyi katolikus hírportál.

A nyújtódi plébánia 2020 júliusában Szent László-ereklyét kapott ajándékba, idén pedig egy köztéri alkotással gyarapodott a lovagkirály tiszteletére alapított egyházközség.

A búcsús szentmisét Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök mutatta be; az ünnepen együtt adtak hálát a helybéli és Nyújtódról elszármazott hívek, valamint a környező papság.

A szentmisét követően megáldották Szent László király szobrát, amelyet Lukács János és felesége, Anna ajándékozott a nyújtódi közösség számára, ezzel is „biztatva a fiatalokat az itthon maradásra és a közösség építésére”. A bronzból készült mellszobor Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása.

A szoboravató ünnepségen közreműködött a Klára József kántor által vezényelt egyházi kórus.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Profi Rádió, Kézdivásárhely

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria