Tizenkilencedik alkalommal gyalogoltak Máriapócsra a kárpátaljai zarándokok

Külhoni – 2018. augusztus 2., csütörtök | 16:55

Több mint háromszázan vettek részt idén július 20. és 22. között a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület gyalogos máriapócsi zarándoklatán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Július 20., Szent Illés búcsúünnepe alkalmából mindig sokan érkeznek Máriapócsra, köztük kárpátaljai gyalogos zarándokok is. 

A búcsújárók idén is az Asztély–Beregsurány határátkelőnél gyülekeztek: innen indultak, hogy megtegyék a 62 kilométeres zarándokút első szakaszát.

A beregdédai templom fakeresztjét hordozó zarándokokat Nil Luscsák, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke is elkísérte. A görögkatolikusokból és más keresztény felekezetűekből álló menet legfiatalabb tagja hétéves; a legidősebb zarándok 75 éves volt. Volt olyan résztvevő is, aki tizenhetedik alkalommal vágott neki a kétnapos gyaloglásnak.

Kortól, felekezeti hovatartozástól, nemzetiségtől és nemtől függetlenül valamennyi zarándok azzal a közös céllal indult el, hogy eljusson a máriapócsi Könnyező Szűzanyához, s a kegytemplomban letegye terhét, elmondja fohászát, vagy vigasztalást nyerjen. 

A gyermekeikért, unokáikért aggódó szülők, nagyszülők mellett házaspárok, papok, kispapok, pályakezdő és párválasztás előtt álló fiatalok, hivatásukat gyakorló értelmiségiek, kétkezi munkából élő családapák, betegséggel küzdők, vagy abból meggyógyultak egyaránt részt vettek a búcsújáráson. Az állomások között a zarándokok a családtagokért, az otthonmaradottakért, a betegekért, az elhunytakért is imádkoztak. Menet közben Parakliszt, vecsernyét, Akathisztoszt, Panachidát végeztek; Mária-énekeket énekeltek. A jelen lévő papok folyamatos gyónási lehetőséget biztosítottak.

Az első napon Tákoson, majd Vásárosnaményban tartottak rövid szünetet, ahol a helyi görögkatolikusok vendégelték meg a zarándokokat. Ezután Pusztadobosig folytatták útjukat, ahol már régi ismerősként fogadták őket; itt Szent Illés ünnepének tiszteletére a római katolikus templomban Szent Liturgiát is végeztek. A zarándokokat vacsorával és szállással várták a pusztadobosiak, akik közül másnap többen is csatlakoztak a menethez.

A zarándokcsoport este fél hatkor érkezett Máriapócsra. A település határában processzió várta a búcsújárókat, akik a máriapócsi kegyképet ábrázoló fehér pólóban tették meg az utolsó kilométereket. A templomba érkezve hálaadó imádság, majd Szent Liturgia keretében köszöntötték Szűz Máriát. A szertartáson Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke szólt az egybegyűltekhez. 

A vasárnapi Szent Illés-búcsún a gyalogos zarándokok és más kárpátaljaiak mellett a Miskolci Egyházmegye hívei is részt vettek.

Forrás: Kárpátalja.ma; Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria