Töltsük meg a korsóinkat! – Házaspárok találkoztak Csíksomlyón

Külhoni – 2019. október 8., kedd | 9:41

A Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ idén is megszervezte a házaspárok lelki hétvégéjét Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A szeptember 20–22. között tartott eseményen 37 házaspár vett részt, valamint a a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet családpasztorációs csoportjának négy kispapja.

A péntek estét Szénégető István főegyházmegyei családpasztorációs referens, marosvásárhely-remeteszegi plébános nyitotta meg, aki elmélkedésében a „Mivel vannak tele a korsóitok?” kérdést fogalmazta meg a házaspárok számára, utalva a kánai menyegző csodájára.

A kőkorsók üresek, de Jézus Krisztus megmutatja: azért jött a világba, hogy a semmiből valami legyen. Aztán víz került a korsókba – ez már valami. Párkapcsolataink is először a „semmivel” kezdődnek, aztán ott van a két fél szerelmének nagyon is emberi vetülete. A kánai csoda azt is megmutatja, hogy Jézus nem azért jött, hogy emberi dolgokat megáldjon. A víz ott áll a korsókban, az emberi rész elő van készítve, de ez még kevés. Aztán megjelenik a bor, amit a résztvevők nem győznek dicsérni. Ez már a csoda, az isteni dimenzió.

A párkapcsolatunk, házasságunk ürességébe először az emberi részt, a magunk részét kell beletennünk, a szerelmünket, szeretetünket, ragaszkodásukat, az egymásra szánt időnket, a jó kommunikációnkat.

Ezt áldja meg, változtatja át a legjobb borrá Jézus Krisztus, és innen folytatódik a történet az utolsó vacsora misztériumáig: amikor a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változik át.

Szombaton délelőtt Tari M. Böbe schönstatti nővér tartott elmélkedést, kiemelve, hogy

a párok figyeljenek a házasság tempójára, ne csak pörögjenek, hanem tanuljanak meg gyakran leállni, ünnepelni, pihenni, kiülni a kispadra.

Délután szentmisét mutatott be Szilvágyi Zsolt, a Temesvári Egyházmegye családpasztorációs referense. A szombati nap csúcspontját az esti szentségimádás jelentette, amikor a házaspárok az Oltáriszentség előtt adhattak hálát egymásért és gyermekeikért.

Szombat délután, illetve vasárnap délelőtt az Erdélyi Schönstatt Családakadémia házaspárjainak előadását hallgathatták meg a résztvevők. Dotterer-Kisszely Szilárd és Anikó Mennyit jelent egy cseppnyi idő a házasságban? című felvezető tanításában a „tervszerű, megelőző karbantartás” fontosságára hívták fel a figyelmet, és olyan apró technikákat, ötleteket osztottak meg a jelenlevőkkel, amelyek sikerrel működtetik az időnként kifulladó párkapcsolatot. A Piklor házaspár a házasságban elengedhetetlenül szükséges újrakezdés öröméről beszélt.

A lelki hétvége vasárnap, szentmisével ért véget, amelyet a Kovács Zsolt csíkszentmártoni plébános celebrált.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Kertész Tibor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria