Új kiadványok mutatják be a nagyváradi püspöki palotát és kertjét

Külhoni – 2020. szeptember 22., kedd | 10:22

A nagyváradi római katolikus püspöki palota felújítási munkálatai immár a harmadik szakasznál tartanak, a palota kertjében pedig befejeződött a felújítás. A két helyszínnel kapcsolatban most több nyomtatott és online ismeretterjesztő anyagot tett közzé a nagyváradi egyházmegye.

Az anyagok egy része már most elérhető, de van, ami csak a püspöki palotában berendezett látogatóközpont hivatalos megnyitója után lesz hozzáférhető.

A Nagyváradi Egyházmegyei Vallásturisztikai Iroda www.sanctusladislaus.ro weboldalán a látogatók hasznos és érdekes információt kaphatnak Szent László örökségével, a város látnivalóival, illetve az intézmény által nyújtandó szolgáltatásokkal kapcsolatban.

A püspöki palota felújított kertjét több eszközön keresztül próbálják megismertetni a látogatókkal:

Arkádiák a Körös partján címmel ötnyelvű (magyar, román, angol, német, szlovák) album jelent meg a Szarvasi Arborétummal való együttműködés eredményeként, a felújítást lehetővé tevő határon átnyúló pályázatban ugyanis a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének az arborétum volt a partnere.

A püspöki palota kertjének egyik jellegzetes része a bibliai kert, amelynek növényeit a Történelmi kertek a Körös partján című, ugyancsak öt nyelven kiadott füzetben mutatják be, amelynek segítségével az érdeklődők megismerkedhetnek a kert legértékesebb növényeivel is. A kiadvány teljes anyaga digitális formában is elérhető a kertet bemutató www.baroque-garden.ro interaktív, sok hasznos grafikai elemmel ellátott honlapon. Greening footprints név alatt hamarosan elérhető lesz egy okostelefonra letölthető alkalmazás is, amely szintén a kert megismerésében nyújt majd hasznos segítséget az érdeklődőknek.

A weboldalon, illetve az alkalmazásban a szöveg- és képanyagon kívül szintén ötnyelvű hanganyag ismerteti meg a látogatókat a kertben fellelhető növényekkel, azok eredetével, rendeltetésével, illetve bibliai vonatkozásával.

A püspöki palota bejáratánál hamarosan információs pult áll a látogatók rendelkezésére, ahol szintén digitális formában lesznek elérhetők a kerttel kapcsolatos tudnivalók.

Az egyházmegye hivatalos honlapja a rendelkezésre álló digitális anyagok gyűjtőfelülete, az egyházmegyei hírportálon az érdeklődők szöveges, képi és videoformátumban kapnak tájékoztatást az egyházmegyében zajló fontosabb eseményekről.

Az említett ismertető anyagok, felületek és eszközök által a püspöki palota kertjébe látogató vendégek már érkezésük előtt megismerkedhetnek a helyszínnel, séta közben pedig további ismeretekkel gazdagodhatnak. A bibliai kerten végigsétálva igazi lelkigyakorlatban lehet része a látogatónak az ismertető anyagok elolvasása, meghallgatása és a növények szemlélése révén.

A püspöki palotában jelenleg még zajlanak a felújítási munkálatok. Az itt berendezett látogatóközpont és kulturális centrum előreláthatóan a jövő év első felében nyitja meg kapuit a vendégek előtt.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria