Ünnepi szentmisén emlékeztek Prágában az 1956-os forradalomra

Külhoni – 2019. október 23., szerda | 14:35

A plébánia 2017-es megalapítása óta a prágai magyar katolikus közösség is méltó módon tud megemlékezni a nemzeti ünnepekről. Idén október 20-án, vasárnap mutatott be ünnepi szentmisét Balga Zoltán az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából.

A prágai magyar lelkész homíliájában megemlékezett Mindszenty József bíborosról, aki a kommunista rendszert következetesen támadta annak vallásellenes politikája miatt. Nem maradt néma, és ezáltal cinkos, így bátor helytállásáért az elnyomó diktatúra börtönbe vetette. 1956-ban a forradalom egyik alapvető mozzanata volt Mindszenty bíboros kiszabadítása, érseki tisztének helyreállítása. Szabadulása után a forradalom harcosai mellé állt, híres rádióbeszédében a forradalmat szabadságharcnak nevezve visszaadta a nép tartását, önbecsülését.

„Mert a magyar nép szabadságra teremtett nép, melyet azonban sokszor megkísért a szabadosság bűne” – fűzte tovább gondolatait Balga Zoltán. Majd éles határt húzott szabadság és szabadosság között. Rámutatott: míg a szabad ember a közösség és főleg a Jóisten által felállított észszerű korlátok között él, és az Istenhez való kapcsolatát alapvetően egy szeretetteli alá-fölé rendeltség jellemzi, addig a szabados ember minden szabályt feleslegesnek tart. A korlátlan szabadság hajszolása azonban rabbá teszi, hiszen ez a teremtett világban megvalósíthatatlan és ostoba cél. Elfordulva Teremtőjétől az ilyen ember kiesik abból a szeretetkapcsolatból, amely megtartaná a közösségben, és saját önbecsülésében is kárt szenved. A felemelő, közösséget kovácsoló, hosszú távon eredményt hozó szabadságharccal szemben a „szabadosságharc” meglepően gyorsan rombol, elszakít a barátoktól és magányba taszít.

1956-ban a magyar nép a szabadágáért, a nemes eszméért küzdött, nem rövid távú célokért. Az emberek szabadon akartak élni, szeretni, hinni, és ezért hajlandók voltak akár harcolni is. Mindenüket odaadták, akár az életüket is, hogy megszűnjön a kommunista szovjet zsarnokság – folytatta a lelkipásztor. – Így lázadásuk, bár elbukott, mégis megnyitott egy szelepet, amelyet többé már nem lehetett lezárni, és ha évtizedek múlva is, de bátorságuk megteremte gyümölcsét, és unokáik ma egy szabad országban élhetnek.

A Prágában élő magyarok is büszkén vallhatják magukat magyarnak, mert egy olyan néphez tartoznak, amelynek a szabadság az éltetője. A keresztény ember legfontosabb döntése, hogy szabad akaratból dönt Jézus követése mellett. Ezért sose szabad elfelejtkezni azokról, akik életüket adták ezért a szabadságért. Az 1956-os forradalom öröksége adjon bátorítást, hogy ebben a mai modern világban mi is a szabadság, az emberi és keresztény értékek védelmezői legyünk! – zárta szentbeszédét Balga Zoltán.

A szentmisén Balázs Patrik csoltói plébános és Balaz István rimaszombati káplán koncelebrált. A misét követően a rimaszombati Boldog Meszlényi Zoltán Katolikus Énekkar adott rövid koncertet egyházi kórusművekből Gyüre Etelka karnagy vezényletével.

Ugyancsak a szentmisét követően nyílt alkalma a közösségnek megtekinteni Molnár Levente Stáció című szakrális fotókiállítását. A templomban elhelyezett tizennégy fényképen Jézus Krisztus keresztútjának egyes állomásai láthatók. A művész szándéka, hogy fotói egyházművészeti alkotásként jelenjenek meg a szakrális térben, és betöltsék a hagyományos keresztút szerepét is. Az újfajta látásmód elsőre meglepő, mégis korunk vizuális kultúrájával harmonizál, így nem elriaszt, hanem átélhetőbbé tesz, segít Jézussal együtt végigjárni a stációkat. A keresztút november végéig lesz látható a templomban.

A zenei és képzőművészeti élmény segített még ünnepélyesebbé tenni a hangulatot. A vendégek és a művészek is szeretetvendégségre voltak hivatalosak a magyar katolikus plébániára, ahol ünnepi beszédet mondott Mátis Károly, az Esterházy János Társulás az Emberi Keresztény Értékekért elnöke; Szesztai Dávid, a Prágai Magyar Nagykövetség ideiglenes ügyvivője és Herényi Béla. A rendezvény védnöke Boros Miklós nagykövet volt.

Szöveg: Dériné Stark Zsófia/Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Fotó: Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria