Végső búcsút vettek Vas László plébánostól

Külhoni – 2018. január 11., csütörtök | 22:57

Szentmisét mutattak be a nagyváradi római katolikus székesegyházban Vas László lelkipásztor lelki üdvéért január 11-én, majd földi maradványait a városi Rulikowski temetőben helyezték örök nyugalomra.

A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök volt, a homíliát Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök mondta.

Ragaszkodásuk és hálájuk kifejezéseként legutóbbi szolgálati helyéről, a passaici Szent István-plébániáról (USA), továbbá Magyarországról és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből is érkeztek gyászolók, hogy utolsó földi útjára kísérjék Vas Lászlót.

Bevezetőjében Böcskei László püspök felidézte: Néhány nappal ezelőtt, Urunk megkeresztelkedésének napján az égből jövő hangnak örvendtünk, mely előttünk is igazolta a teljes élet felé vezető utat, mely nem más, mint maga Jézus Krisztus, aki eljött közénk, hogy jobban megismerjük őt. Akkor nem is gondoltunk arra, hogy annyira közel van az a pillanat, amikor Vas László célba ér, hiszen néhány órával később visszatért a Teremtőjéhez.

Most pedig itt vagyunk, és imádkozunk, arra kérve a Jóistent, hogy fogadja őt be az igazak országába, jutalmazza meg hűséges szolgálatáért, megköszönve mindazt a jót, kedvességet és ajándékot, mellyel elhalmozott minket rajta keresztül, azt, hogy a szomorúságunk ellenére hittel és reménnyel tekinthetünk a jövőbe, bízva abban, hogy eljön a viszontlátás pillanata az ő országában– fogalmazott a főpásztor. – Bizonyára sokakat elszomorít Vas László gyors távozása, de a bánat dacára a vezérlő és reményt adó csillagra, az Úrra kell tekintenünk, kérve őt, adja meg a hit világosságát nekünk, és az örök nyugodalmat neki.

Prédikációjában Cserháti Ferenc felidézte, hogy bár nehezen tudjuk felfogni, hogy többé nincs velünk, karácsony előtt azért már valahogy sejteni lehetett, hogy a súlyos és végzetes betegségben szenvedő Vas László valójában meghalni tér haza szeretett szülővárosába.

Az advent elején még lelkipásztori aggódással és reménnyel írta az Egyesült Államokból: közeleg a karácsony, egyre több a munka, haza kéne utaznia kivizsgálásra, de az ünnepi előkészületek miatt ez lehetetlen, talán majd újévkor. Aztán akinek szolgált, a gondviselő Isten másképpen gondolta: az egészsége rohamosan romlott, ezért végül már karácsony előtt Váradra jött. Imádkozott a Szűzanyához, és egyszer csendben megjegyezte: teljesült azon vágya, hogy tizenhét év elteltével itthon karácsonyozhat.

Mint a külföldi magyarok püspöke, barát, paptestvér, sors- és küzdőtárs, a szónok felidézte a tengeren túl is magyarsága mellett hűséggel kitartó, az idegenben is buzgó lelkipásztorként helytálló Vas László szolgálatának főbb mozzanatait, állomásait.

2000 nyarán került Chicagóba, az ottani bíboros meghívására, Tempfli József megyéspüspök jóváhagyásával. A Szent István magyar egyházközségben tevékenykedett káplánként, majd plébánosi kormányzóként 2007-ig, munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2007. december 1-jén került a passaici, szintén Szent István-egyházközségbe. Felújította a templomot, új alapokra helyezte a plébánia iskoláját, rendezvényeket szervezett, megünnepelte a templom felszentelésének 110. évfordulóját. Állandó szorgalmazója és résztvevője volt az amerikai és kanadai magyar papok találkozóinak. Tavaly amerikai állampolgárságot kapott, így plébánosnak lett kinevezve. Szilárd alapokra helyezte az egyházközséget, és számos terve volt még: „A hontalanságban is megmaradt a hazaszeretete, ápolta Szent István szellemi örökségét, a krisztusi hitet.”

A temetési szertartás elején Böcskei László még visszaemlékezett arra, hogy december elején többször is levelet váltottak egymással, a téma természetesen Vas László egészségügyi állapota volt, mely folyamatosan romlott. Eleinte tényleg hallani se akart arról, hogy hazajöjjön, a szolgálatára, a munkájára, a hívekre hivatkozott.

Vannak azonban olyan pillanatok az ember életében, amikor úgy kell dönteni, hogy magunkra is gondolunk, és ez elérkezett az elhunyt életében is. Nem volt könnyű meghoznia a döntést, de hazajött, mert a lelke mélyén hazavágyott, még akkor is, ha az ő esetében nehéz meghatározni azt, hogy mi a haza. Már itt, Váradon már az első találkozón is nyíltan és egyenesen beszélt, mint aki tudatában van annak, hogy nincs sok esélye a felépülésre, de örül, hogy itt lehet. Ezt aztán több látogatás is követte, legutoljára vasárnap délután, amikor mindent megköszönve annyit mondott: köszöni szépen, „ennyi volt”. Jó lelkipásztor és jó ember volt Vas László, aki abban a hitben élt, hogy a feltámadott Krisztus a mi reménységünk – nyomatékosította a főpásztor.

A beszentelést követően a székesegyházból a Rulikowski temetőbe vitték a koporsót, a Steinberger-kápolnához, majd onnan körmenetben kísérték Vas Lászlót végső nyughelyére.

Forrás: Erdon.ro

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria